2021.09.17. 14:20
Januárban nyit a Bodza Bölcsőde Orgoványon
Harminchat gyermek kezdheti majd meg a bölcsődei éveket a település új intézményében.
Gál Szilvia polgármester elmondta, hogy a bölcsőde átadását novemberre tervezik
Fotó: Horváth Péter
A napokban befejeződött a Kölcsey utcai Bodza Bölcsőde építése Orgoványon. A munkaterületet szeptember végén veszi át az önkormányzat, ezt követően építik be a berendezési tárgyakat és a játékok nagy részét. A három csoportszobás, 36 gyermeknek helyet kínáló, csaknem 700 négyzetméteres bölcsőde átadását novemberre tervezi a fenntartó, és januárban nyitja meg kapuit a családok előtt – tájékoztatott Gál Szilvia, Orgovány polgármestere, hozzátéve, hogy az előzetes felmérések szerint várhatóan teljes létszámmal kezdi meg működését a korszerű új intézmény, ami ráadásul mintegy 10 új munkahelyet is jelent a helyiek számára.
A három csoportszoba mellett vizesblokkok és szociális helyiségek kaptak helyet az épületben, és a csoportszobák előtt egyenként 60 négyzetméteres teraszt is kialakítottak. Az udvaron már számos gyermekjátékot is felállítottak, amit később több másik is követ még.
Orgovány 2019-ben több mint 299 millió forintot nyert a Pénzügyminisztérium által kiírt pályázaton, melyre további 40 millió forint ráemelést kapott a település a növekvő költségek fedezésére, illetve több mint 10 millió forint önerővel egészíti ki a beruházást az önkormányzat, amit a berendezési tárgyak beszerzésére fordítanak. A tereprendezési munkálatok tavaly tavasszal kezdődtek, amikor lebontották az óvoda mellett álló, használaton kívüli régi épületet, majd decemberben indult az új ingatlan kivitelezése.

Fotó: Horváth Péter
Gál Szilvia elmondta, hogy az új bölcsőde a keletkező 10 munkahellyel és a gyerekek számára nyíló kiváló elhelyezési lehetőséggel nagyban hozzájárul a település megtartóerejéhez. Hozzátette: Orgovány szerencsés helyzetben van, mert annyi gyermek születik a településen, és ez szükségessé tette a sok férőhelyes bölcsőde megépítését. Ez egyben a helyi fiatalok jövőképének egyik építőeleme is lehet. Az épület energiatakarékos módon működik majd, a felhasznált áram nagy részét napelemek állítják elő.