ÚTINFORM

2021.08.05. 07:45

Mutatjuk, hol számíthatunk közúti munkálatokra Bács-Kiskunban

Cikkünkben összegyűjtöttük a csütörtökön érvényben lévő, Bács-Kiskun megyei közutakon történő napi munkavégzésekkel kapcsolatos legfontosabb információkat.

baon.hu

Forrás: shutterstock.com

Fotó: Shutterstock

Az Útinform az alábbi közúti munkálatokkal kapcsolatban adott tájékoztatást a csütörtöki napra vonatkozóan:

Gyorsforgalmi utak

Az M5-ös autópályán,

– a Gyáli csomópontnál a 23-as kilométernél napközben kátyúznak. A Kecskemét felé tartó oldalon a külső sávot egy pár száz méteres szakaszon reggel 8 és délután 4 óra között elkerítik.

– Ócsa térségében csütörtökön sövényvágó géplánc dolgozik. A Szeged felé tartó oldalon a belső sávot reggel fél 7-től délután fél 6-ig helyenként lezárják a 28-as és a 33-as kilométer között.

– Kecskemétnél hidat javítanak. Röszke felé a külső- és a leálló sávot lezárták, a forgalmat a belső sávra, illetve az ellenkező oldal belső sávjára terelik. Budapest felé a külső- és a leálló sáv használható.

A főváros felé vezető oldalon, a 90-es kilométernél lévő Kecskemét-dél csomópont lehajtó ágát még zárva tartják, így az 54-es főútra nem lehet kihajtani. Kerülni az M5-ös autópályán a főváros felé haladva, az 52-es főúti csomóponton keresztül lehet. Várhatóan a korlátozás ma délelőttig tart, akkor újra megnyitják a kijáratot.

– Balástyánál, a 146-os kilométernél reggel 8-tól fél 10-ig Röszke felé a külső sávot lezárják, mert a hírközlő berendezéseket javítják.

Főutak

Baján átépítik az 51-es és az 55-ös főút kereszteződését. A körforgalmú csomópont kialakítása miatt mindkét főúton korlátozásra készüljenek!

Az 51-es főúton, Baja és a miskei elágazás között ma az útpadkát kaszálják. A lassan haladó munkagép útszűkületet okoz.

Az 53-as főúton, Kiskőrös és Soltvadkert között burkolatot javítanak. A 30-as és a 34-es kilométer között lezárták a fél útpályát.Az 55-ös főúton,

– Baja és Mélykút között ma a növényzetet kaszálják. Útszűkületre készüljenek a lassan haladó munkagép mellett.

– a bajai Türr István Duna hídon méréseket végeznek. Ezért reggel 8-tól délután 3-ig a hídon csak egy sáv lesz járható, a forgalmat jelzőőrök irányítják.

– a Pörböly és Bátaszék közötti szakaszon felújítják a burkolatot. A munkálatokat több ütemben, szakaszonként végzik, félpályás lezárás mellett.

– a Bátai főcsatorna hídját újítják fel. A 117-es kilométernél lévő híd előtt az autósokat egy helyben kiépített terelőútra irányítják.

A 441-es főúton, Nagykőrösön, a Ceglédi úton a Szolnoki út és a Széchenyi tér között építési munkák miatt útszűkületen kell áthajtani.

Alsóbbrendű utak:

Bács-Kiskun megyében,

– a Kiskőrös és Páhi közötti útszakaszon, a 36-os és a 41-es kilométer között a fél útpályát lezárták, mert kerékpárutat építenek.

– az Öregcsertő és a keceli bekötőút közötti úton az 55-ös kilométernél lévő hídon félpályás korlátozás van érvényben.

– a Kalocsa és Szakmár közötti útszakaszon, a 10-es és a 22-es kilométer között burkolatfelújítás miatt időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani. A 15-ös kilométernél lévő híd lezárása miatt pedig a forgalmat a Homokmégy majd a Kalocsa felé vezető útra terelik el.

Kamion stop:

A kamiontilalom ezen a hétvégén (augusztus 7-8.) szombaton 15 órától vasárnap 22.00-ig tiltja a 7,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművek közlekedését a hazai utakon.

A külföldről hazatérő nehéz tehergépjárművek az államhatártól a magyarországi telephelyig, vagy az első lerakóhelyig júliusban és augusztusban a kamionstop ideje alatt is elmehetnek.

További információkat az esetleges változásokról, nem tervezett aktuális napi munkavégzésekről és korlátozásokról a honlap térképes nézetében talál.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában