galériával

2021.07.19. 17:25

Kitüntetéseket adott át a Fehérasztal Lovagrend Lajosmizsén

Az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend kitüntetési ünnepségének hétfőn a lajosmizsei Tanyacsárda adott helyett. A díjazottak között két megyebelit is köszönhettek: Balogh Károly, Helvécia polgármestere a Nagy Ezüst Keresztet, míg Domján István kerekegyházi sörfőző mester Benke László emlékdíjat vehetett át.

Sebestyén Hajnalka

Fotó: BUS CSABA

A nagyszabású rendezvényén a házigazda Garaczi János, a Tanyacsárda vezetője volt, aki egyben a lovagrend nagymestere is.

– Az elmúlt időszakban sok veszteség ért minket, több barátunkat, kollégánkat is elragadta a vírus, vagy más betegség. Rendezvényeinket se tudtuk megtartani, így most több mindent szeretnénk pótolni. Ahogyan az eskünkben is megfogalmaztuk hitvallásunkat: „Hazám, szakmám, becsületem”, ezt követjük ma is, és követik tagjaink, díjazottaink. Ezúttal is olyan személyeket tüntettünk ki, akik a magyar gasztronómiai kultúra megőrzésében, nemzetközi elismertetésében végeztek kiemelkedő munkát – hangsúlyozta Garaczi János nagymester.

A díjakat Garaczi János nagymester, Bene Sándor alkancellár, Fekete Antal alkancellár, Maurer István ceremónia mester adta át.

Nagy Ezüstkeresztet adományoztak Tégel Imre mesterszakácsnak, Stefkovics Jánosnak, a lovagrend termékelőállító tagozat vezetőjének, Borda Attila mesterszakácsnak, Horváth Ferenc cukrászmesternek és Balogh Károly helvéciai polgármesternek, a Balogh Borház tulajdonosának.

Balogh Károly méltatásában kiemelték karitatív feladatait, az elmúlt években több mint 10 millió forintot ajánlott fel jótékony és közösségi célokra, községi rendezvényeken és saját borházában pedig kiemelten ápolja a gasztronómiai hagyományokat.

Fotó: Bús Csaba

Nagy Aranykeresztet ítéltek meg Punk Ferenc tihanyi Pince Csárda tulajdonosának, Kellényi Zoltán mohácsi szikvizes mesternek, Salánki Sándor tihanyi borásznak, Czupper Andrásnak, több borlovagrend alapítójának. Czupper András vendéget is hozott magával, barátját, Farkas Bertalan űrhajóst.

Koronával ékesített nagy Aranykeresztjét Zila László budapesti cukrászmester vehette át.

A lovagrend megalapításában és működtetésében nagyon fontos szerepet töltött be Benke László mesterszakács, Lajosmizse szülötte, aki két évvel ezelőtt hunyt el. Benke Laci bácsi emlékére díjat alapítottak. A díjat megkapta felesége Benke Lászlóné Dani Katalin, a szintén közelmúltban elhunyt Szabó Pál posztumusz díjként, valamint Szabó Pál családja és Kerekegyházáról Domján István sörfőző mester.

Domján István méltatásában elhangzott: 1972 óta dolgozik a vendéglátásban, 1993-ban alapította meg a kisüzemi sörfőzdéjét, melyet 2019-ig vitt, majd átadta az unokájának.

Az ünnepségen részt vett még Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke, valamint Basky András, Lajosmizse polgármestere. Az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend avatási ceremóniáját szeptember végén a Lajosmizsén rendezik meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában