kecskemét / galériával

2021.06.24. 12:07

Állami kitüntetetteket köszöntöttek és önkormányzati díjakat osztottak ki

Tizenhat hónap után ismét tartottak közgyűlést Kecskeméten, igaz, felszólalások most nem voltak, hanem ünnepségen köszöntötték az elmúlt hónapok helyi kötődésű állami kitüntetettjeit és kiválóságait, valamint átadták az idei önkormányzati díjakat. 

Hraskó István

Fotó: BUS CSABA

Kecskeméti kiválóságokat, állami kitüntetetteket köszöntöttek

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester elsőként Virág Andrásnak, az idei Exatlon Hungary verseny résztvevőjének, Európa-bajnoki bronzérmes, négyszeres magyar bajnok karatésnak és Herczeg-Kis Bálintnak, a Katona József Gimnázium végzős diákjának, az Exatlon idei évada győztesének gratulált.

Még március 15-e alkalmából a köztársasági elnök a Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést adományozta Domján Sándornak, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház ügyelőjének, Frigyesi Tündének, a színház rendezőasszisztensének és Szabó Csabának, a teátrum produkciós vezetőjének.

A Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést érdemelte ki Matók Szilvia, a színház művészeti főtitkára, a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést pedig Drucker Péter, a színház vezető karmestere, Magyar Éva és Szemenyei János, a színház színművészei, dr. Fáy Tamásné, az Ölelő Kéz Ápolási és Hospice Alapítvány kuratóriumi titkára és dr. Mák Kornél, a megyei önkormányzat közgyűlésének alelnöke, a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság elnökségi tagja.

A Víz Világnapja alkalmából a belügyminiszter Kvassay Jenő Emlékérmet adományozott Sütő Vilmos, a Bácsvíz Zrt. csatornaszolgáltatási ágazatvezető főmérnöke részére. A Magyar Sport Napja alkalmából az emberi erőforrások miniszterétől Bay Béla-díjat vehetett át Ludvigh Zoltán búvárúszó, mesteredző.

Pedagógusnap alkalmából Apáczai Csere János- díjat kapott Ittzésné Kövendi Kata, a Kodály Iskola nyugalmazott tanára, valamint Scherer Gabriella, a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja volt főigazgatója, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. oktatási és képzési koordinátora.

Március 15-e alkalmából Balázs Béla-díjat vehetett át Vécsy Vera, a Kecskemétfilm Kft. gyártásvezetője. Kiemelkedő zeneszerzői, előadóművészi tevékenysége elismeréseként Erkel Ferenc-díjban részesült Szirtes Edina hegedűművész, énekesnő, zeneszerző. Munkácsy Mihály-díjat érdemelt ki Pálfy Gusztáv szobrászművész. Magyarország Babérkoszorúja Díjas lett Bán János Herczeg Ferenc-díjas író, újságíró, az M5 csatorna igazgatója.

Áder János köztársasági elnök március 15-e alkalmából a Magyarország számára kivételesen értékes, több mint négy évtizedes művészi pályafutása, a szakma és a közönség körében is méltán sikeres színészi, valamint a magyar színházművészetet sokoldalúan, magas színvonalon szolgáló, keresztény szellemiségű művészetpedagógiai és színházvezetői munkája elismeréseként Cseke Péter Jászai Mari- és Nádasdy Kálmán-díjas színművész, rendező, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére a Kossuth-díjat adományozta.

Átadták a kecskeméti önkormányzat idei elismeréseit is

A csütörtöki kecskeméti ünnepi közgyűlésen számos városi elismerést átadtak, és külön méltatták az egészségügyben dolgozókat.

Az Év Kecskeméti Rendőre díjat Tapolcsányi Zoltán rendőr főtörzsőrmester, a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály Járőr és Őrszolgálati Alosztály járőrparancsnoka vehette át Szemereyné Pataki Klaudia polgármestertől.

Az Év Kecskeméti Tűzoltója elismerő címet Gál Barna tűzoltó alezredes, a Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség Hatósági osztályvezetője érdemelte ki.

Az Év Kecskeméti Polgárőre Dékány György, a Hetény Vezér Polgárőr Egyesület alapító tagja, Dobos Menyhért, a Hírös Polgárőr Egyesület elnöke és Horváth István, a Kecskeméti Polgárőrség Egyesület tagja lett.

Az Év Kecskeméti Köztisztviselője dr. Veress Nikoletta, a Társadalompolitikai Osztály egészségügyi igazgatási ügyintézője. Az Év Kecskeméti Városrendésze címet ketten vehették át: Koch Lajos és Tapodiné Takács Erika közterület-felügyelők.

Negyven éve elkötelezett pedagógusi pályája elismeréseként Kecskemét Városért Oktatási Díjban részesült Bodor Éva, a Kecskeméti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény gyógypedagógusa, logopédusa és Gombosné Rapcsányi Györgyike, a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola tanítónője.

Posztumusz Kecskemét Felsőoktatásáért és Tudományos Életéért Díjban részesült dr. Buchalla Botond, nyugalmazott főiskolai tanár, a korábbi Kecskeméti Főiskola tudományos rektorhelyettese, a mezőgazdaságtudomány kandidátusa. A díjat özvegye, dr. Buchalla Botondné vette át. A Kecskemét Felsőoktatásáért és Tudományos Életéért Díjat dr. Fábián Csaba István, a Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kara főiskolai tanára, az Alkalmazott Informatika Tudományos Műhely vezetője is kiérdemelte.

A tavaly novemberben elhunyt Gulyás Zoltán, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház egykori színművésze, humorista, a képviselő-testület tagjának életművét posztumusz Kecskemét Közművelődéséért Díjjal ismerték el. A díjat volt párja, Kisházi Antónia vette át.

A Kecskemét Közművelődéséért Díj kitüntetettje a Hírös Históriák Szerkesztősége, Bán János alapító, Hajagos Csaba felelős szerkesztő és ifj. Gyergyádesz László szerkesztő. A díjat Hajagos Csaba és Kozák Polett, a Kecskeméti Televízió ügyvezető-főszerkesztője vette át.

Kecskemét Sportjáért Díjban részesült Nyilas Beáta Gabriella, a Bolyai János Gimnázium testnevelő tanára, edző, sportújságíró.

Az örökbe fogadott, nevelésbe vett gyermekek egészséges fejlődése érdekében végzett elhivatott munkája elismeréseként a Kecskemét Ifjúságáért Díjjal tüntették ki Katona Imre és Katonáné Újszászi Katalin nevelőszülőket.

Az Ifjúság a Közösségért Díjat idén a Kecskemét Táncegyüttes kapta, az elismerést Lukácsné Haránt Eszter, az együttes művészeti vezető-helyettese vette át. Az újonnan alapított Év Kecskeméti Civil Szervezete elismerés kitüntetettje az Alföld Idegenforgalmáért Alapítvány lett, a díjat Deutschné Sipos Irén, a szervezet vezetője vehette át.

A járványhelyzet miatt idén a Kecskemét Városért Egészségügyi Díjjal többek áldozatos munkáját elismerték. Így megkapta a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Tüdőbelgyógyászati Osztálya, melyet dr. Bozóky István osztályvezető főorvos és Juhász Éva főnővér képviselt az ünnepségen.

Ugyancsak a Kecskemét Városért Egészségügyi Díjban részesültek az Országos Mentőszolgálat Kecskeméti Mentőállomásának munkatársai (a díjat Horváth Mihály vezető mentőtiszt, dr. Szekeres Antónia mentőállomás-vezető és Lévai Kitti irányító csoport vezető vette át), dr. Lódi Brigitta háziorvos, foglalkozás-egészségügyi szakorvos, dr. Oroján Iván bőrgyógyász, a Bács-Kiskun Megyei Kórház Bőr- és Nemibeteg Gondozójának, Bőrgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa.

Méltónak találták az elismerésre dr. Sejbenné Dr. Patyi Mártát, a megyei kórház kórházhigiénés osztály osztályvezető főorvosát, dr. Szabó Lászlót, a kórház szülészet-nőgyógyászati osztály főorvosát és dr. Szentannay Judit gyermekorvost, a Bács-Kiskun megyei házi gyermekorvosok kollegiális szakmai vezetőjét.

A magyar egészségügy napja, a Semmelweis Ignác-nap alkalmából önkormányzati elismerő okleveleket is átadtak. Köszöntötték az idősotthonokban helytállt háziorvosokat: dr. Czipott Gabriellát és dr. Szűcs Györgyöt (Margaréta Otthon), dr. Kara Évát (Levendula Idősek Otthona) és dr. Sojlekova Annát (Őszirózsa Idősek Gondozóháza). A polgármester köszönetet mondott azoknak a védőnőknek, akik munkájuk mellett önként jelentkeztek segítségnyújtásra a háziorvosi praxisokban, azaz Kádárné Molnár Andreának, Nagy Szilviának és Kálmánné Kállai Tündének.

Mint elhangzott, az alapellátásban a nehéz helyzetben is kiemelkedő helytállást tanúsított Oláh Annamária, az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága ápolási igazgatója és ifj. dr. Bagó Ferenc háziorvos, aki édesapjával együtt a legtöbb alkalommal vett részt a megyei oltópontok munkájában.

Köszöntötték dr. Bagó Ferenc háziorvost és Máténé Nagy Anikó asszisztenst, és azokat a szakembereket, akik már húsz éve dolgoznak a kecskeméti egészségügyi alapellátásban: Kiss Dolli és Kovács Katalin körzeti ápolók, valamint Molnár Lászlóné fogászati asszisztens.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában