beruházás

2021.03.20. 19:30

Teljesen megújul a bajai tornaterem

A műszaki átadás határán van a III. Béla Gimnázium C épületének felújítása. Várhatóan március végén befejezik a beruházást, melyre a tankerület 140 millió forintot költött.

Márton Anna

Jó ütemben halad a munka

Forrás: MW

Az évek óta romos, életveszélyes épületben a jövőben új lehetőségek állnak majd a diákok és a pedagógusok részére, tájékoztatta hírportálunkat Arnóczki János igazgató.

Az épületben helyet kap egy korszerű tornaszoba öltözőkkel, mosdókkal, egy orvosi rendelő, ahol az iskolaorvos mellett a védőnő és a pszichológus is rendelhet. Jelenleg a belső eszközök beszerzése is folyamatban van.

– Az épületben mindent kicseréltek. A tetőt visszabontották, vízvezetéket, a villanyhálózatot és a fűtésrendszert is lecserélték. A falak egy része is lebontásra került, új közfalakat alakítottak ki, új elrendezéssel. Lecsonkolt állapotból építették újra az épületet. E hónap végéig a tervek szerint elkészül a felújítás. Nagyon hasznos lesz számunkra ez a hely, mivel a gimnázium tanulói a Petőfi-szigetre jártak tornaórára, ugyanis csak egy tornaterme van az intézményünknek. Ennek nagyon örülünk, mert mikor még nem volt életveszélyes a C épületben a tornaszoba, akkor azt kihasználtuk a cudar időben. Mikor ez kiesett, utána kritikus állapotok uralkodtak olykor – mondta el az igazgató.

Jó ütemben halad a munka
Fotó: MW

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában