Kocsér

2021.03.30. 20:00

A 93 éves Sanyi bácsi örömmel mesélt a nehézségekkel teli időkről is

A kocséri Laci Sándor a közel­múltban ünnepelte 93. születésnapját, ezzel a település legidősebb férfi lakója. Otthonában kerestük fel Sanyi bácsit, aki a 20. századdal együtt zajló éle­téről mesélt hírportálunknak.

Horváth Péter

A kocséri Laci Sándor a település legidősebb férfi lakója, aki a közelmúltban ünnepelte 93. születésnapját. Sanyi bácsi jó kedélyű és friss szellemű, élettel telve és egyenes tartással várt bennünket otthona kapujában. A múlt század tanúja örömmel mesélt azokról a nehézségekkel teli időkről, melyek legtöbbünk számára már csak könyvekből ismerhetők meg.

– Egyszerű földműves család volt a miénk, melynek második gyermekeként láttam meg a napvilágot 1928-ban. A bátyámat és engem még hét testvér követett. Sok kenyér kellett otthon – mutatott rá az életkezdet nehéz körülményeire Sanyi bácsi.

A család leginkább veteményezésből élt, rengeteget kellett dolgozniuk, így Sanyi bácsi számára nem felhőtlen játékkal telt a gyerekkor.

– Nyolcéves koromban már kanász voltam egy nagygazdánál. A szénaketrecben aludtam, a takaróm egy adag széna volt.

A bérem három pengő, amin három kiló szalonnát lehetett vásárolni. Ketten voltunk napszámosok a bátyámmal. Egyikünk egyik nap, másikunk másik nap ment az iskolába, így végeztem el öt elemit, majd később kijártam a dolgozók iskoláját – emlékezett vissza.

Érthetően sokat mesélt arról, amikor a második világháború formájában a legsötétebb arcát fordította felé a 20. század.

– Éppen a tanyánk mellett haladt el a front. A bevonulás előtti estén a házunk mögül géppuskáztak be a faluba, majd másnap mellettünk vonultak be az oroszok – emlékezett vissza Sanyi bácsi a második világháború idejére.

– A vonuló seregből egyszer csak kilépett egy katona és bejött hozzánk, majd megállt anyám előtt, aki éppen kukoricát főzött a belső katlanon. Már hallottuk, hogy mire képesek, ezért halálra rémültünk mindannyian.

Anyám ekkor felszúrt a villára egy kukoricát és az orosznak adta. Az elfogadta és visszatért a mellettünk végeláthatatlan sorban hömpölygő seregéhez. Szerencsénkre minket nem bántottak és nem is vittek el semmit tőlünk, bár nem is nagyon lett volna mit. Biztos vagyok benne, hogy azért úsztuk meg, mert sokan voltunk gyerekek és miattunk megkegyelmeztek a családnak – idézte fel a rémisztő élményt Laci Sándor.

Mivel a szomszédok tudták, hogy őket nem bántják, többen vitték oda féltenivaló javaikat azért, hogy elrejtsék.

– A kamránkban a szomszéd három borját rejtegettük a katonák elől. Amit csak tudtunk, elástunk, szalmával vastagon kibéleltünk egy gödröt és abba öntöttük a gabonát – mondta.

A kocséri Laci Sándor, a település legidősebb férfi lakója nyolcéves korában már kanász volt egy nagygazdánál
Fotó: Horváth Péter

A háború után mezőgazdasági napszámosnak állt egy nagykőrösi családhoz.

– Szerencsém volt, mert egy olyan idős házaspárhoz kerültem, mint amilyenek a szüleim voltak. Családjuk nem volt, így én lettem náluk a harmadik – emlékezett vissza a háborút követő időkre. Havi 80 forintért szegődött el a családhoz.

– Sokat kellett dolgozni, de jobb sorom volt, mint gyermekként. Velük ültem az asztalnál, és szedhettem a fazekukból. Itt már külön szobában és vetett ágyban alhattam. Három évig voltam náluk, onnan vonultam be Győrbe katonának. Tizennégyen voltunk ott akkor kocsériak, sajnos már csak én élek közülük – idézte fel Sanyi bácsi sorsa jobbra fordulását.

Visszatérése után elérkezett életébe a szerelem, 1952. augusztus 18-én elvette szíve választottját, a szintén kocséri Rapi Erzsébetet.

– Leszerelés után nem mentem már vissza Kőrösre, hazatértem és tíz hónappal később megnősültem. Nagyon szegények voltunk, még órára sem tellett.

A feleségem hozománya egy bögre zsír és egy kopott bútor volt.

Ekkor 23 éves múlottam, a feleségem pedig 17 – emlékezett Sanyi bácsi, aki elmondta azt is, hogy két lányuk született, Éva és Erzsébet. Sanyi bácsi később a kocséri téeszben kapott munkát, ahol 31 évig dolgozott munkagépek kezelőjeként, majd onnan ment nyugdíjba.

A boldog családi életre tragédiák sora vetett árnyékot.

– Legnagyobb szívfájdalmam, hogy alig 15 hónap leforgása alatt szeretett feleségemet és két drága leányomat is eltemettem. Majd negyedikként a bátyámat, Jánost. Ez nagyon megviselt – mondta elcsukló hangon Sanyi bácsi, akinek maradt még öröme az életben: imádja négy unokáját és nyolc dédunokáját, akik közül valaki mindennap nála van.

Sanyi bácsi örül a hosszú élet áldásának, és még ma is tervezi a jövőt.

– Minél többet szeretnék a dédunokáim körében lenni, és éppen azon fáradozom, hogy bevirágosítsam a ház udvarát – mondta, miközben a kamra felé indul a dáliagumókért. – Ezt szánom idén a ház elé. A következő évek virágait még kitalálom – mondta mosolyogva Sanyi bácsi.

Ezek is érdekelhetik