KECSKEMÉT

2021.02.01. 13:01

Gyertyaszentelés a Nagytemplomban

Sebestyén Hajnalka

Forrás: Shutterstock

Gyertyaszentelő Boldogasszony, Urunk bemutatásának ünnepét tartjuk február 2-án. A kecskeméti Nagytemplomban a reggel 8 órási szentmisén is erre emlékeznek meg. Az ünnepélyes gyertyaszentelés mellett a hívők a hozott gyertyájukat a sekrestyében megszenteltethetik.

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, február 2-án arra emlékezünk, amikor Szűz Mária, negyven nappal Jézus születését követően bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban.

Szent II. János Pál pápa 1997-ben nyilvánította február 2-át, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét a megszentelt élet világnapjává. Azóta ezen a napon az egyház azt a mintegy egymillió férfit és nőt is ünnepli, akik a világon szerzetes életet élnek.

A gyertya, mint Jézus Krisztus jelképe egyike a legrégibb szentelményeknek. Már az ókeresztény korban Krisztus jelképévé vált: magát fölemészti, hogy másoknak szolgálhasson.

Az ünnep célja: hálát adni Istennek a megszentelt élet ajándékaiért, előmozdítani a hívek körében ennek az életformának az ismeretét és szeretetét, valamint lehetőséget adni a megszentelt életet élőknek, hogy tudatosuljon bennük életük szépsége és azok a csodák, amelyeket az Úr bennük és általuk művel az egyház és a világ javára.

Miként számos más egyházi, illetve népi ünnephez kötnek időjárási megfigyelést és jóslást, úgy ez az ünnep sem maradhat ki a sorból. Úgy tartják, hogy: Gyertyaszentelőkor, ha esik a hó, fúj a szél, Nem tart sokáig a tél.

Kecskeméten, a Nagytemplomban nemcsak a reggel 8 órás szentmise végén, hanem a nap folyamán minden szentmise végén ezt kérhetik a hívők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában