beruházás

2021.01.16. 11:30

Huszonnégy gyermeket fogad majd az új fülöpszállási bölcsőde

Kétszázmillió forintot fordíthat idén bölcsődeépítésre a fülöpszállási önkormányzat. Az új létesítmény a szep­temberben átadott Mesevár Óvoda szomszédságában kap helyet.

Gulyás Sándor

Gubacsi Gyula, Fülöpszállás polgármestere a bölcsőde tervét mutatja, az új létesítmény a tavaly szeptemberben átadott Mesevár Óvoda szomszédságában kap helyet

Fotó: Gulyás Sándor

A pályázati sikereknek köszönhetően tavaly közel félmilliárd forintot költhetett fejlesztésre a fülöpszállási önkormányzat.

– A vírushelyzet jelentősen rányomta bélyegét az elmúlt esztendőre, ami leginkább a közösségi élet területén mutatkozott meg. Nagy rendezvényeink sorra elmaradtak, melyeket remélhetőleg az idén be tudunk pótolni. A megváltozott helyzet ellenére beruházásaink rendre megvalósultak – mondta el híportálunknak Gubacsi Gyula polgármester.

– Szep­temberben adtuk át új háromcsoportos óvodánkat, megújult a település csapadékvízrendszerének központi része. Az építkezés költségeit a kormányzat, illetve a megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatain befolyt mintegy háromszázmillió forint fedezte. A Magyar Falu Program keretében önkormányzati tulajdonú ingatlanokat korszerűsítettünk és újítottunk fel, valamint jutott pénz eszközbeszerzésre is.

Rövidesen befejeződik az önkormányzati bérlakások, illetve az orvosi rendelő energetikai korszerűsítése. Elkezdődött a Kurjantó iskola épületének teljes körű rendbetétele. Az épület felújítására, a közösségi tér és szálláshely kialakítására mintegy 40 millió forint jut. A tervek szerint januárban kezdődik el a szociális alapellátó központ építése.

– Az előző ciklusban határozott önkormányzatunk az új szociális alapellátási központ kialakításáról, melyre a megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán nyertünk támogatást. Az épületben családsegítő és gyermekjóléti szolgálat, a házi segítségnyújtás kap helyet, illetve a szociális étkeztetést is itt oldjuk meg. A tervek szerint a kétszázhetven négyzetméteres épület az év közepére készül el – emelte ki a polgármester.

Az idei esztendő legnagyobb beruházása a kétcsoportos bölcsőde felépítése lesz. A beruházásra kétszázmillió forint áll az önkormányzat rendelkezésére.

– Az elmúlt év végén kaptuk meg az értesítést arról, hogy a korábban benyújtott bölcsődeépítési pályázatunk pozitív elbírálásban részesült. Az új létesítmény felépítésére kétszázmillió forint vissza nem térítendő támogatást nyertünk. Az engedélyeztetési eljárás már megkezdődött, a tervek szerint a beruházás a jövő év közepéig befejeződik. Az új létesítmény huszonnégy gyermek ellátását tudja biztosítani – fogalmazott Gubacsi Gyula.

Gubacsi Gyula, Fülöpszállás polgármestere a bölcsőde tervét mutatja, az új létesítmény a tavaly szeptemberben átadott Mesevár Óvoda szomszédságában kap helyet
Fotó: Gulyás Sándor

 

A pályázati kiírásokra várnak

– Önkormányzatunk jelenleg a Versenyképes Magyarország Operatív Program és a Magyar Falu Program pályázatait várja. Az idei legfontosabb feladatunk egy olyan településkép kialakítása, ami megfelel az itt élők és az ide látogatók igényeinek. A közterületek rendezése már megkezdődött, illetve tervezzük a buszállomást, ahogy a térfigyelőkamera-rendszer kiépítését is, mivel a jelenlegi már nem felel meg napjaink elvárásának. A térfigyelő kamerák nemcsak a közbiztonság növelését és a lakosság biztonságérzetének növelését szolgálják, hanem jó szolgálatot tesznek az illegális szemétlerakók felszámolásában is – mondta Gubacsi Gyula, Fülöpszállás polgármestere.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában