eredmények

2021.01.09. 13:24

Büszkék lehetnek a kiskunfélegyházi Koppány-íjászok

A világjárvány a Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Sportegyesület elmúlt évét is átírta. De a megnyirbált lehetőségek mellett is van mire büszkének lenniük. Az elmúlt év eredményeiről Kis Mónika számolt be a baon.hu-nak.

Vajda Piroska

A kiskunfélegyházi Zoboki-tanyán rendezték meg a Tűzmadár második fordulóját, a viadalra százhatvanan neveztek

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Picasa

Rendhagyó évet zárt a Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Sportegyesület. A versenyszezon értékeléséről Kis Mónika Koppány-íjász tájékoztatta a baon.hu-t. Elmondta, 11 éves fennállását ünnepelte tavaly az egyesület. Az újjászületés és egy új évtizedet jegyében Tűzmadár címmel egy új versenysorozatot indítottak. A verseny megálmodásakor ugyanis még senki sem gondolta, hogy csonka évet kell zárni. A Koppány-íjászok hatalmas lendülettel és tenni akarással fogtak a munkához – kezdte beszámolóját. Mint mondta, februárban Kunszentmiklóson kezdték a versenyszezont, amit a következő héten az országos terembajnoksággal folytattak, ahol egy harmadosztályú és három másodosztályú minősítést szereztek.

Nagy büszkeségük, hogy Kovács Máté a 3D-ben országos bajnok lett.

Fotó: Turul Koppány Íjászai

Szintén februárban rendezték meg a Tűzmadár versenysorozat első fordulóját a KÉSZ Aréna Sportcsarnokban, ahol óriási érdeklődéssel, nagy sikert aratva 168 résztvevővel indult a rangadó. Ekkor már baljós híreket lehetett hallani a világjárványról, de a Koppány-íjászok továbbra is lendületesen készültek a következő fordulóra, amit aztán az április 6-án kihirdetett veszélyhelyzet miatt kénytelenek voltak lemondani. A Tűzmadár második, februári fordulója így elmaradt, szeptemberben pótolták a versenyt a kiskunfélegyházi Zoboki-tanyán, 160 nevezővel. A záró- és egyben 3. fordulót szintén le kellett mondani a koronavírus miatt, ezt idén szeretnék pótolni – részletezte Kis Mónika, aki azt is hangsúlyozta, hogy mindezek ellenére a Koppányok Tűzmadarának nem szegi szárnyát a koronavírus. Alkalmazkodva a mostoha helyzethez, áprilisban kétnapos Koppány Karantén Kihívást szerveztek az egyesület tagjainak, az eredményeket online formában rögzítették. Pályáztak a Magyar Íjász Szövetség Maradj otthon – Maradj formában elnevezésű pályázatára is, melyen 6 minősített Koppány-íjász vett részt eredményesen.

Ezt követően augusztus 21-én Tatán, a Történelmi Országos Bajnokságon négy Koppány szerepelt, Kovács Máté harmadik minősítést és bajnoki 2., Zoboki Csenge harmadik minősítést és bajnoki 3. helyezést ért el, továbbá Bicskeiné Csányi Mária második minősítést szerzett. Ugyanakkor Zoboki Csenge a terem ob-n első helyezést ért el. Az egyesület két tagja lovasíjászatban is jeleskedik: Kurucz Orsolya és Kis János kitartó munkájával kiérdemelte, hogy szeptembertől a Kassai Lovasíjász Iskola Smuta Törzsének tagja lehet – sorolta büszkén Kis Mónika, aki a versenystatisztikát is ismertette lapunkkal. Mint mondta, bár a világjárvány megnyirbálta a lehetőségeiket, de így is van mire büszkének lenniük:

2020-ban 23 versenyen vettek részt, 41 arany-, 30 ezüst- és 22 bronzérmet gyűjtöttek.

A legaktívabb versenyzők: Bicskeiné Csányi Mária 20, Kovács Máté 15, Szeibert Imre és Zoboki Csenge 13, Kövecses Zsuzsanna 11, Tamáskovics Gyula 10 versenyen vett részt.

Kis Mónika arról is beszámolt, hogy a közös edzések a járvány miatt szünetelnek, az edzőteremben maximum két íjász lehet jelen, akik a szigorú higiéniai protokoll szerint edzhetnek. Azt is elmondta, hogy nagyon sok tervük van erre az évre, de a konkrétumok, pontos dátumok még hiányoznak. Hangsúlyozta: igyekeznek a közösséget összetartani, bár jelenleg csak a virtuális térben tehetik ezt meg, de a Koppányok így is mindenben segítik, támogatják egymást.

A kiskunfélegyházi Zoboki-tanyán rendezték meg a Tűzmadár második fordulóját, a viadalra százhatvanan neveztek
Fotó: Petőfi Népe

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában