fodrászverseny

2020.12.19. 13:46

Két megyei siker született a megméretésen

Megyei siker is született a közelmúltban megtartott Gáspár Pomádé fodrászversenyen.

Sebestyén Hajnalka

A versenyzők babafejen és élő modellen is dolgoztak

Forrás: Petőfi Népe

A Kecskeméti SZC Gáspár András Technikum a L’oréal Professionnel Magyarország Kft. támogatásával 2020-ban is megrendezte az országos fodrászversenyt. Rendhagyó módon digitális formában próbálták a szervezők a versenyezni vágyó fiatalok számára biztosítani a megmérettetés lehetőségét – tudtuk meg Pappné Szabó Lilla igazgatóhelyettestől.

Az iskola tavaly indította útnak a Gáspár Pomádé országos fodrászversenyt, hagyományteremtő szándékkal. A vírushelyzet sem szeghette a szervezők kedvét, mindent megtettek azért, hogy egy színvonalas, profi verseny valósuljon meg. A profizmust a L’oreal szakmai zsűrije is segítette, tagjai voltak Hajas László elnök, Szécsényi István, Tonomárné Dancsó Erika, Dalotti Gergő, Kovács R. Ádám, Rigó István és Vörös Tamás.

A jelentkezők négy kategóriában indulhattak: női versenyszámban a ’20-as évek frizurája; a divathajvágás az ősz színeivel, illetve az Extrém konty a Halloween jegyében, valamint a férfiversenyszámban a modern klasszikus frizura vágása, szárítása kategóriában. A versenyzők babafejeken és élő modellen mutatták be munkájukat.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is az ország minden részéről, 14 városból voltak jelentkezők Szombathelytől Nyíregyházáig. A verseny tisztasága érdekében a szervezők mindent megtettek. Az indulóknak a versenykiírásban meghatározott beállítású és számú fotók mellett egy videófelvételt is kellett beküldeniük, melyet az előzsűri nézett meg és hasonlított össze az elkészült fotókkal. Ezt követően a szakmai zsűri Hajas László mesterfodrász elnökletével elemezte, bírálta és pontozta a fotókat. A pontok összesítése után alakult ki a hivatalos végeredmény. Az eredményhirdetés is online videóértekezlet keretében zajlott.

Megyei sikerként könyvelhető el, hogy a női versenyszámban a ’20-as évek frizurája kategóriában 3. lett Ondó Diána (KSZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző iskola és Kollégium), az extrém konty a Halloween jegyében kategóriát pedig megnyerte Szabó Vanessza (Kecskeméti SZC Gáspár András Technikum).

A versenyzők babafejen és élő modellen is dolgoztak
Fotó: Petőfi Népe

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában