Koronavírusos lett Bácsalmás plébánosa is

– A rajtam elvégzett Covid-teszt alapján megfertőződtem a koronavírussal – tudatta közleményben Huszák Zsolt Bácsalmás plébánosa, aki már közel egy héttel a pozitív teszteredmény előtt önkéntes karanténba vonult és a Plébánia Hivatalt is bezárta.

Pozsgai Ákos

Forrás: illusztráció

Fotó: Picasa 2.7

A vasárnapi szentmiséken és más szertartásokon, hittanórákon helyettesítik a plébánost annak érdekében, hogy ne adja tovább senkinek sem a fertőzést. Az önkéntes karanténból a hatósági karanténba került a plébános.

Huszák Zsolt arról tájékoztatott, hogy a szag- és ízérzékelés zavarán kívül nincs és nem is volt más tünete, egészségi állapota jónak mondható. – Szeretném megköszönni mindazok segítségét, támogatását, szerető szavait, imáit akik ebben a nehezebb időszakban is gondoltak és gondolnak rám – írta közleményében a plébános, aki arról is tájékoztatta híveit, hogy egyelőre csak vasárnap lesznek szentmisék, a megszokott időpontokban.

A Plébánia Hivatal november 16-ig zárva lesz, illetve telefonos ügyeletet tart kedden 14-16 óráig és pénteken 9-11 óráig. Amennyiben november közepe után is tart még a karanténállapot, akkor a Plébánia mellett lévő Magyar Máltai Szeretetszolgálat raktárépületében lesz lehetőség személyes irodai ügyintézésre. Huszák Zsolt plébános arra kér mindenkit, hogy maximálisan tartsák be a járványvédelmi előírásokat, erre figyelmeztessék egymást is. Ha valaki akár csak a legenyhébb, koronavírusra jellemző tünetet is érzékeli magán, haladéktalanul keresse fel telefonon háziorvosát, ahogyan azt ő maga is tette. Lelkipásztorként imádságra is buzdít mindenkit és Isten áldását kérte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában