Egy osztálynyi kiskőrösi diák került karanténba

Összesen harmincnyolcan, huszonnyolc diák és tíz tanár került karanténba a napokban Kiskőrösön. A Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium egy tizedikes tanulójánál végeztek el egy tesztet, mely pozitív lett.

Barta Zsolt

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Barta Zsolt

Szentgyörgyiné Szlovák Mária, az oktatási intézmény vezetője megkeresésünkre elmondta:

– Készültünk arra, hogy egy ilyen helyzet bármikor kialakulhat. A diákunk, amikor megtudta az eredményt, azonnal telefonált, s megkeresésemre a szülők is megerősítették a hírt. Rögtön megnéztük, kikkel is érintkezhetett, illetve az előírt protokoll szerint tájékoztattuk a felettes szerveket, akikkel azóta is napi kapcsolatban vagyok. Az érintett osztály diákjai és az őket oktató 10 pedagógus még aznap megkapták az illetékes Népegészségügyi Osztály járványügyi megfigyelésről szóló határozatát, melynek értelmében mindannyian karanténba kerültek. Szerencsére a bizonyítottan fertőzött diákunk is jól van (ő egyébként náthára utaló panasszal kereste fel orvosát), s másokon sem jelentkeztek eddig a betegség tünetei – számolt be az igazgató.

– Az otthoni tartózkodásra kötelezett diákjaink és tanáraink a tavasszal kiépített online tanulási rendszerünk segítségével haladnak a tananyaggal, s miután mindenki jól van, az órák így nem maradnak el. Ezzel kapcsolatban szerda reggelre online videós konferenciát hívtam össze az érintettek részére, és végigbeszéltük a szükséges teendőket. Miután ezen a megbeszélésen a bizonyítottan fertőzött tanuló is részt vett, s nemcsak szóban erősítette meg, hogy teljesen jól van, hanem a képernyőkön keresztül ezt mindannyian láthattuk is, mindenki higgadtan teszi a dolgát. Az iskolában (ahol rendkívüli osztályfőnöki órák keretében tájékoztattuk a diákokat, illetve szerdán és csütörtökön online szülői értekezleteken a szülőket) sincs pánik, hanem még jobban figyelünk a biztonsági előírások maradéktalan betartására – mondta Szentgyörgyiné Szlovák Mária, a kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium igazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában