KISKUNFÉLEGYHÁZA

2020.09.22. 16:26

A hónap fogása versenyünk második helyezettje Kovács Zsolt lett

A hónap fogása versenyünk augusztusi fordulójának második helyezettje a kiskunfélegyházi Kovács Zsolt Pál lett, aki nagy örömmel vette át ötezer forint értékű ajándékcsomagot.

Vajda Piroska

A felvételen Kovács Zsolt Pál A hónap fogása versenyünk augusztusi fordulójának második helyezettje

Forrás: Vajda Piroska

A nyeremény kapcsán beszélgettünk Zsolttal és elárulta, hogy jelenleg kevés ideje jut a pecázásra, mert szabadidejét inkább egyéves kislányával tölti. De azért havonta egyszer hobbijának is hódol. Legszívesebben Csongrádon, a Serházzugi Holt-Tiszánál, illetve Kiskunfélegyházán a Kőrösi úti tónál horgászik. Bár ritkán vehet kezébe pecabotot, de annál eredményesebb. Mint mondta, nincs oka panaszra, a horgászszerencse mindig vele van.

Kovács Zsolttól azt is megtudtuk, hogy véletlen látta meg lapunk versenyfelhívását, nem is habozott sokáig és azonnal be is küldte a fotót arról a tíz és fél kilogrammos pontyról, amit a Kőrösi úton fogott. A nagy fogásról beküldött fotóra pedig szívesen szavaztak ismerősei, barátai, így nyerhette el versenyünk második helyezését.

Zsolt elmondta még, hogy kisgyermekkora óta horgászik, első pecabotját hatéves korában a bátyjától kapta, azóta tart a szenvedély. Csupán néhány hónap szünetet tartott felesége várandóssága ideje alatt. Ám miután egy éve megszületett kislányuk, azóta újból kijár a vízpartra és már alig várja, hogy családja is vele tartson.

Versenyünk dobogósa arról is őszintén mesélt, hogy bár nagyon szeret horgászni, de a halat nem eszi meg. Megpucolja, megfőzi, de egy rossz gyermekkori emlék miatt nem szívesen fogyasztja. Kisgyermekként ugyanis egyszer a torkán akadt a szálka, amit azóta sem tud elfeledni. Csupán a harcsapaprikást meri megenni, mert abban nincs szálka.

Kovács Zsolt Pál, A hónap fogása versenyünk augusztusi fordulójának második helyezettje
Fotó: Vajda Piroska

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában