segítség

2020.08.13. 12:34

Folyamatosan érkeznek az új tankönyvek Halasra

Augusztus elején megyénkben is megkezdődött a tankönyvek iskolákba történő kiszállítása a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) raktárából. A kiadványok a Magyar Posta segítségével a könyveket rendelő több mint négyezer általános és középiskola mindegyikébe megérkeznek a hónap végéig.

Mester-Horváth Nikolett

A Fazekas-iskolába több mint ötezer tankönyv érkezett

Forrás: Pozsgai Ákos

Fotó: Petőfi Népe

A kormány döntése értelmében idén szeptembertől minden nappali tagozatos diák, csaknem 1,2 millió tanuló ingyenes tankönyvellátásban részesül. A 2013/2014-es tanévtől felmenő rendszerben vezették be az ingyenes tankönyvellátást. A tavalyi tanévben az első kilenc évfolyamon juthattak hozzá térítésmentesen a tankönyvekhez a diákok. Idén pedig már az alsó és felső tagozatos általános iskolások, illetve középiskolások mellett a 13–16. szakképzési évfolyamokra járó tanulók is ingyen jutnak hozzá a tankönyvcsomaghoz.

A Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskolába hétfőn érkezett meg az 5408 darab tankönyv az intézmény közel 400 tanulója részére.

– Mikor megérkeztek a könyvek, a raklapokról már eleve évfolyamonként különválogatva hoztuk be a tanterembe, és utána kezdtük el összerakni az első osztályosoktól felfelé haladva a tanulók tankönyvcsomagjait. Illetve ezeken felül érkeznek még a speciális nevelési igényű tanulók számára a fejlesztőcsomagok – mondta Királyné Bálint Karolina tankönyvfelelős.

A Fazekas-iskola esetében – sok más intézményhez hasonlóan – a tankönyvek a könyvtár tulajdonában vannak. – Kizárólag az első és második évfolyamosoknál maradhatnak saját tulajdonban a könyvek. Harmadik osztálytól már minden diák tartós tankönyvekként használja őket, tehát miután végeztek a tanulmányaikkal, azok az intézmény könyvtárába kerülnek – mondta az iskola tankönyv­felelőse.

Királyné Bálint Karolina érdeklődésünkre elmondta: a koronavírus-járvány miatt a tankönyvkiosztásnál ügyelni fognak arra, hogy ne zárt térben várakozzanak a diákok és szüleik, illetve egyszerre csak néhány ember tartózkodjon a könyvek átvételének helyszínéül szolgáló tanteremben. Az alsó évfolyamosok augusztus 24-én, míg a felső tagozatos tanulók augusztus 27-én vehetik át a könyveket.

A Fazekas-iskolába több mint ötezer tankönyv érkezett
Fotó: Petőfi Népe / Pozsgai Ákos

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában