beruházás

2020.07.22. 12:27

Tornatermet építenek Petőfiszálláson

A petőfiszállásiak régi vágya valósul meg a tornaszoba építésével, melynek kivitelezése hamarosan megkezdődik az iskola szomszédságában.

Vajda Piroska

Az épület tervezett helyszínén a napokban tartottak bejárást a szakemberek, a tankerület és az iskola vezetősége, illetve a polgármester.

Szász János hírportálunknak elmondta, az új sportlétesítmény a júniusi kormányhatározat szerint a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program harmadik üteme keretében épülhet meg a Petőfiszállási Petőfi Sándor Általános Iskola területén.

A polgármester hangsúlyozta: köszönettel tartoznak Lezsák Sándor országgyűlési képviselőnek, aki komoly segítséget nyújtott a beruházás előkészületeinél. Azt is elmondta, hogy a faluház helyett a jövőben egy önálló, csak erre a célra épülő teremben tarthatják a testnevelésórákat a gyermekek örömére. A tornaterem 530 négyzetméter alapterületű lesz, a különálló épületben vizesblokkot és egyéb tárolóhelyiségeket is kialakítanak, az áramellátást pedig száz százalékban napenergia biztosítja majd. Az új tornaszobát várhatóan 2022-ben vehetik birtokba az iskolások.

A polgármester örömmel számolt be arról is, hogy a napokban három MÁV-ingatlan került az önkormányzat használatába, így például a vasútállomás épülete is, amely az elmúlt évben az önkormányzat kezdeményezésére teljes külső felújítást kapott. Az ingatlan állagmegóvása mellett nagy gondot fordítottak az épület műemlék jellegének megőrzésére. Az állomás emeleti lakásait az önkormányzat közösségi célra kívánja hasznosítani. Vasúttörténeti kiállítás is helyet kap majd az emeleten, ami a turisztikai látnivalók sorát gyarapítja a tele­pülésen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában