ünnep

2020.07.09. 07:00

Online is főzik a halászlevet szombaton Baján

Az 1996 óta minden évben megrendezett halfőző fesztivál idén a járványhelyzet miatt elmarad – legalábbis a klasszikus formájában.

Márton Anna

Rendhagyó ünnepre készül a város, A Mi Városunk Egyesület online eseményt hirdetett július 11-re, mely iránt már több mint kétezren érdeklődnek a városból és a nagyvilágból, tudtuk meg Szádeczky Attila elnöktől.

– Amellett, hogy öt éve a halászlé hungarikummá vált és erre nagyon büszkék vagyunk, ez összeköti a bajaiakat, felülírja a különböző ellentéteket, a politikai szembenállást is. Bajai viszonylatban szent dolog, egy fogalom a halászlé – tette hozzá az elnök.

Az amve.hu által meghirdetett esemény délutántól késő estig tartó online programokat foglal magában. Az esti órákban a bajai ObYektum zenekar fellépését láthatják online az érdeklődők.

Ahogy a fesztiválon szokás, 18 órakor meggyújtják a bogrács alatt a tüzet. Erre a feladatra Zsigó Róbert államtitkárt kérték fel. Nem ez lesz az egyetlen halünnep idén. Mint ismeretes, a város vezetése több helyszínen engedélyezi a halfőzést a kisebb csoportoknak, erre korábban regisztrálhattak az érdeklődők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában