Kalocsa

2020.06.22. 14:00

Ismét találkoztak a polgármesterek

A járás polgármesterei Kalocsán üléseztek. Font Sándor országgyűlési képviselő a vírus elleni védekezésről beszélt.

Gábor János

A járás polgármesterei éves találkozójukat a kalocsai városháza dísztermében tartották

Forrás: PN

Fotó: Gábor János

Közel egy év után, múlt csütörtökön (június 18.) ismét sor került a járási polgármesterek találkozójára a kalocsai városházán. A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezésére anno létrejött eseményt ezúttal a kalocsai önkormányzat szervezte, és csak a köszöntő, valamint egy járványügyi helyzetelemzés erejéig volt sajtónyilvános. A találkozón szintén részt vevő Font Sándor honatya részletesen elemezte a koronavírus-járvány elleni hazai védekezést, illetve annak hatását az ország gazdaságára, ami szerinte mára „ugrásra kész”.

A vendéglátó polgármester, dr. Filvig Géza azzal köszöntötte 22 környékbeli kollégáját, hogy örömmel egyeztetne a közös célokról és lehetőségekről a jövőben is, mivel ilyen formán elkerülhető az érdekek ütközése. Rövid bevezetője után átadta a szót Font Sándornak, aki a járványügyi veszélyhelyzet értékelésének szentelte a találkozó sajtónyilvános részét. Mint mondta: „ilyen még nem volt”, vagyis nem lehetett akár ­saját tapasztalatból, akár máséból merítve kezelni, hiszen korábban még ő és a kormány is „csak” gazdasági válságot ­látott testközelből. Emlékeztetett: most egy járvány miatt „állt le a világ kereskedelme, személyi forgalma és turiz­musa”, amit többféleképpen lehetett kezelni. Felhozta a nyájimmunitásban bízó Svédország példáját, ami szerinte rossz út volt, mert náluk annak ellenére is sok a megbetegedés, hogy mind gazdasági, mind egészségügyi szempontból magasan jobb lehetőségeik vannak, mint hazánknak.

– Magyarország a klasszikus módszerhez folyamodott: higgyük el, hogy vannak, akik ehhez értenek, statisztikusok, matematikusok, járványügyi szakemberek. Ők azt mondták, hogy mivel nincs ellene vakcina, a távolságtartás a legjobb módszer. A tiltásnak azonban van egy súlyos következménye: leáll a gazdaság. A kormány ezen a keskeny pallón próbált végigmenni: eleget tenni a szakembereknek és megtalálni a korlátozásmaximumot, amivel még nem öljük meg a gazdaságot – idézte fel Font. – A multinacionális cégeknél komoly volt a leállás, a magyar gazdaság egyéb területein ütemszerű, de visszafogott. A határlezárások is csak a személyforgalomra korlátozódtak, az áruszállításra nem, igaz, csak komoly feltételekkel. Ennek az intézkedésnek a végeredménye az, hogy a magyar gazdaság ugrásra kész, hiszen 2019-ig az éves GDP-növekedés egy komoly pénzügyi tartalékot is felhalmozott. Ezt a tartalékot persze nem arra szerettük volna költeni, amire végül kénytelenek voltunk, és át is kellett alakítani miatta az idei, valamint a jövő évi költségvetést – magyarázta.

A képviselő hangsúlyozta: gazdasági és környezeti tényezőknek kiszolgáltatott ország vagyunk, ezért „ha a világban megint tragikus fordulat következik be, abból nem tudjuk magunkat kivonni”.

A járás polgármesterei éves találkozójukat a kalocsai városháza dísztermében tartották
Fotó: Gábor János / PN

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában