Továbbra is lezárva maradnak a kecskeméti játszóterek

Zárva maradnak az iskolák tornacsarnokai, sportpályái, a közterületi játszóterek, de fogadhat látogatókat az arborétum, a szabadidőközpont és a Nyíri erdő – döntött mai ülésén a kecskeméti operatív törzs. A munkásszállásoknak be kell számolniuk, milyen kapacitással működnek.

Hraskó István

Forrás: Illusztráció

Szemereyné Pataki Klaudia keddi közleménye szerint a városi operatív törzs javasolja, hogy a köznevelési intézmények sportlétesítményei továbbra is maradjanak zárva. Az utánpótlás sportolók edzései az önkormányzati sportlétesítményekben, a vizes sportok edzései pedig a Kecskeméti Fürdő kültéri 50 méteres medencéjében megtarthatók. A közterületeken lévő kültéri fitness eszközöket saját felelősségre igénybe lehet venni „a használó által biztosított óvintézkedések mellett.”

A közterületi játszóterek továbbra is zárva tartanak. Az operatív törzs javasolja, hogy a Benkó Zoltán Szabadidőközpont, a Kecskeméti Arborétum és a Szent Hubertus Parkerdő legyenek látogathatók, azonban az ott található játszótereket továbbra sem lehet használni.

Javaslat született arra is, hogy a bentlakásos szociális intézményekben dolgozókat két hetente teszteljék.

Felülvizsgálják az elvitelre biztosított étkezés helyszíneit, hogy a szolgáltatást lehetőség szerint több intézményben lehessen igénybe venni. Biztosítani kell, hogy a tízórait, az ebédet és az uzsonnát is elvihessék a közétkeztetést igénybe vevők egyszer használatos edényben.

Az operatív törzs kéri, hogy a Kecskeméten működő munkásszállások üzemeltetői adjanak tájékoztatást, jelenleg hány férőhelyük foglalt, kapacitásuk mekkora részét veszik igénybe, és pandémiás tervüket nyújtsák be a polgármester részére.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában