Magyar Falu Program

2020.05.19. 14:01

Kicserélik a petőfiszállási épület ablakait is

Gőzerővel dolgoznak a szakemberek a petőfiszállási polgármesteri hivatal belső felújításán. A fejlesztés a Magyar Falu Program keretében 25 millió forintos támogatásból valósulhat meg – tájékoztatta szerkesztőségünket Szász János polgármester.

Vajda Piroska

Forrás: Shutterstock

Fotó: Illusztráció

A településvezető elmondta, a beruházás során korszerűsítik a fűtésrendszert, kicserélik a nyílászárókat és a burkolatokat. Ugyanakkor a támogatási összegből a mai kornak megfelelő, új informatikai rendszert és telefonközpontot alakítanak ki, melyek még hatékonyabbá teszik a hivatali dolgozók eredményes munkáját. A fejlesztés várhatóan a nyár végére fejeződik be, az augusztus 20-ai ünnepség keretében szeretnék megtartani az átadási ünnepséget – részletezte a polgármester.

Azt is elmondta, hogy a munkálatok idejére a polgármesteri hivatalt a szomszédos, egykori óvoda épületébe költöztették. Ezt az épületet már korábban felújították, közel tízmillió forint saját forrást fordítottak a fejlesztésre, melynek során irodákat és egy dísztermet alakítottak ki az épületben. Szász János kiemelte, régi adósságát törlesztette ezzel az önkormányzat, így a jövőben méltó helyet tudnak biztosítani a polgári esküvők, képviselő-testületi ülések és egyéb tárgyalások lebonyolításához.

A tudatos és megalapozott megszorítások ellenére is készül az idősek nappali klubja az épület másik felében, ami szintén a település régi álma. Az előzetes felmérések szerint a helyi idősek nagyon várják már a klub elindulását, ahol kérésüknek eleget téve megtanulhatják majd a számítógép kezelését és egyéb okoseszközök használatát is. De lesz varró- és hímzőfoglalkozás, illetve az udvaron fedett kerthelyiség ad otthont a nyugdíjasklub rendezvényeinek.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában