A kecskeméti szupernagyik várják a beszélgetésre vágyó idősek hívásait

Telefonos beszélgetős szolgáltatást indított a CédrusNet Kecskemét Program, minden nap lehet hívni az önkénteseket.

Hraskó István

A CédrusNet által is működtetett Gondoskodó Szolgálat diszpécser irodáját sok idős felhívta, érezhető volt részükről a beszélgetés iránti igény, amely oldja a megváltozott élethelyzetből és a bezártságból adódó félelmeiket, feszültségüket és a magányt.

A problémára felfigyelve a CédrusNet önkéntes csapata és telefonos szolgálatot szervezett. A Halló, itt vagyok! május 5-én indult el, minden nap 16 és 20 óra között várják a hívásokat a SzuperNagyi és IdősLátogató tanfolyamot elvégzett szenior önkéntesek a 76/815-039-es telefonszámon, elsősorban olyan idősektől, akik egy jóleső, kötetlen beszélgetésre vágynak.

Fontos szempont volt, hogy az ügyeletet biztosító időseknek sem kell otthonukat elhagyniuk, hiszen a veszélyhelyzetre való tekintettel a Comnica Kft. felajánlásából rövid képzés után ingyenesen használhatják a modern telefonos ügyfélszolgálati rendszert. Ezzel lehetővé vált, hogy egy időben akár többen is teljesíthessenek szolgálatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában