letelepedés

2020.04.21. 10:23

Szolgálati lakással segítik a fiatalokat Tompán

Önkormányzati lakással és a helyben hiányszakmának számító képzéseken való részvétel támogatásával igyekszik az önkormányzat elősegíteni a fiatalok helyben maradását Tompán.

Pozsgai Ákos

A lakásokat a szükséges háztartási gépekkel is felszerelték

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Pozsgai Ákos

A kialakult járványügyi helyzet ellenére a településen megkezdett beruházások munkálatai folyamatosan zajlanak. Az elkészült programok közül az Esély Otthon pályázat keretében öt önkormányzati szolgálati lakást újítottak fel, amelyek közül négy lakásba – nyílt pályázat keretében kiválasztott – tompai, illetve Tompára letelepedni szándékozó fia­talok áprilisban már be is költözhetnek – közölte Véh László polgármester.

A település vezetője elmondta, hogy a kiválasztott önkormányzati lakásokat teljesen felújították, ennek során a villanyhálózatot, a vízvezetékrendszert újakra cserélték, járólapokat és laminált padlót raktak le, valamint új bútorokkal rendezték be. A lakások a szükséges új háztartási gépekkel – hűtőgéppel, mosogatógéppel és villanytűzhellyel – is fel vannak szerelve.

Az ötödik lakás vonatkozásában az önkormányzat továbbra is várja a fiatalok pályázatait, a szükséges tudnivalók a település honlapján érhetők el. Az önkormányzat ösztöndíjprogrammal is segíti a város jövője szempontjából értékes végzettséggel rendelkező, helyi hiányszakmákat tanuló fiatal szakemberek tanulmányait. A program keretében jelenleg hét tompai fia­tal közép-, illetve felsőfokú oktatását tudja támogatni az önkormányzat, az ösztöndíjprogramra vonatkozóan részletes tudnivalók szintén a város internetes oldalán talál­hatók.

A lakásokat a szükséges háztartási gépekkel is felszerelték
Fotó: Pozsgai Ákos / Petőfi Népe

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában