Fülöpjakab

2020.01.29. 07:00

Újabb programokat indít a zöldülő faluház

Januárban indította el zöldülő programját a fülöpjakabi faluház. Ez azt jelenti, hogy nemcsak beszélnek a környezetvédelemről, hanem mindent megtesznek a helyiek egészsége és jólléte érdekében. Mindennel spórolnak és takarékoskodnak annak érdekében, hogy másnak is jusson bőséggel – nyilatkozta hirportálunknak Kovács Márta, a faluház vezetője, aki magánemberként is megszállott környezetvédőnek vallja magát.

Vajda Piroska

Azt is megtudtuk, hogy programjaik során a jövőben nem használnak műanyag poharat, tányért és evőeszközt. Sőt, azt is vállalják, hogy akik termet bérelnek tőlük, azoknak besegítenek a mosogatásba is, csak mellőzzék a műanyag eszközök használatát.

Kovács Márta azt is elmondta, hogy a jövőben a takarításnál mellőzik a vegyszereket, a légfrissítőket, és az esővizet is összegyűjtik. Még nagyobb hangsúlyt fektetnek az újrahasznosításra: varrnak, szőnek, táskákat és rongyszőnyegeket készítenek.

A fülöpjakabi faluház vezetője elmondta, hogy tavasztól fűszer- és gyógynövényeket is termesztenek a faluház kertjében és azokból teát főznek, hogy a rendezvényeiken üdítő helyett azzal kínálják vendégeiket. Az így kialakított kert egyben közösségi tér is lesz, ahová padokat is kihelyeznek.

Kovács Márta ugyanakkor azt is tervezi – és ebben az önkormányzat is partner –, hogy a település közterületein ősi magyar gyümölcsfákat ültetnek, melyeket közösen gondoznak majd és a termést is közösen fogyasztják el.

Fülöpjakab a biogazdáiról vált ismertté az országban, és ezt a szellemiséget szeretnénk tovább terjeszteni – sorolta terveit a faluház vezetője, aki abban bízik, hogy ezt a programot minél több faluház átveszi és megvalósítja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában