tervek

2020.01.08. 11:30

A turisztikai vonzerőt erősítenék Halason

Fülöp Róbert polgármester az újévi koncerten adta át Az év vállalkozója díjat, amit idén Knáb János, a Merkbau Kft. műszaki igazgatója kapott meg.

Mester-Horváth Nikolett

Az év vállalkozója díjat Knáb Jánosnak adta át Fülöp Róbert polgármester

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Pozsgai Ákos

Az idén először a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Szakgimnázium és Szakközépiskola sportcsarno­kában rendezett ünnepségen a városvezető összegezte az elmúlt hat év meghatározó lépéseit.

– Az egységes városvezetés, az önkormányzati testület egy irányba húzása, a megalapozott költségvetésnek köszönhetően párhuzamosan végrehajtottuk a város politikai és gazdasági konszolidációját. Megmutattuk, hogy önkormányzati segítséggel mennyi mindenért hajlandók összefogni az emberek – hangsúlyozta.

A polgármester elmondta, hogy a helyi iparűzési adó csökkentése és az önkormányzati hivatal ügyfélbaráttá tétele nagyban hozzájárult ahhoz, hogy munkahelyek sokaságával rendelkezik a város és életerős vállalkozások működnek a településen. – Országos jelentőségű rendészeti központtá váltunk. Ez részben a határhoz való közelségünknek köszönhető, részben pedig egy jól sikerült felajánlásunknak. A készenléti rendőrség és a büntetés-végrehajtási intézet idetelepülésével városrészek újultak meg – mondta.

Fülöp Róbert polgármester újévi köszöntőjében kiemelte továbbá, hogy a városvezetés a helyi lakosok igényeinek kiszolgálása mellett nagy hangsúlyt fektet Kiskunhalas turisztikai vonzerejének növelésére is. Ezt a célt szolgálták egyebek mellett a Csipkeház felújítása, a városháza tornyának látogathatóvá tétele, a szélmalom felújítása, a Bundzsák Dezső Sportközpont és a Hirling József Lovaspark folyamatos fejlesztése, a tánchagyományok háza építése és a Sóstó fürdő infrastruktúrájának fejlesztése, illetve a tó vízutánpótlásának biztosítása.

Az év vállalkozója díjat Knáb Jánosnak adta át Fülöp Róbert polgármester
Fotó: Pozsgai Ákos / Petőfi Népe

A polgármester a jövőre nézve elmondta, hogy a következő évek az építkezésekről fognak szólni a városban. Immár hagyományosan az újévi koncerten adják át Az év vállalkozója díjat, amit idén Knáb János, a Merkbau Kft. műszaki igazgatója vehetett át. A díjazottat méltatva Torma Szabolcs, a Merkbau Kft. marketing és kommunikációs vezetője kiemelte, hogy Knáb János több mint három évtizede dolgozik az építőipar területén. A vezető szárnyai alatt működő Merkbau Kft. nem csupán saját régiójában, hanem országos viszonylatban is jelentős vállalkozásként működik. Munkásságát elhivatottság, lelkesedés, tudatosság, következetesség és a minőségre való törekvés jellemzi. Magas színvonalú munkavégzését mi sem bizonyítja jobban, mint a cég működési évei alatt odaítélt Nívó- és Mesterdíjak.

Knáb János az elismerés átvételekor köszönetet mondott családjának, akik mindig mellette álltak, egykori tanárainak, akik megtanították a közösségi gondolkodásra és munkatársainak, hogy közösen alkothatnak. Valóra válhat Halas nagy álma.

Megkezdték a termálkút fúrását

Fülöp Róbert elmondta azt is, hogy elindult a termálfürdő megújításának megvalósítása. Tavaly tavasszal az önkormányzat megvásárolta a vállalkozói kézben lévő területeket, ezzel rendeződtek a tulajdonviszonyok. Megkezdték az új kút fúrását is a termálvíz további biztosítása céljából. – Ha a Csetényi park és a fürdőfejlesztés megvalósul, a kórházunkkal egységben egy új arculatú, turisztikai és gyó­gyászati szempontból is jellegzetes városrésszel gyarapszik Kiskunhalas – mutatott rá a polgármester.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában