Kecskemét

2019.12.07. 11:48

Tehetségdíjat kapott kiváló eredményeiért

Idén Kecskemét Város Tanuló Tehetségdíját Szűcs Szabina, a Bolyai János Gimnázium tanulója vehette át. A 12. osztályos diáklány a jó tanulmányi eredményei mellett kiemelkedő sporteredményeket ért el atlétikában, évek óta kiválóan szerepel hazai és nemzetközi megméretéseken.

Sebestyén Hajnalka

Szabina Engert Jakabné alpolgármestertől vette át a díjat

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Bús Csaba

Az ünnepségen a méltatásában kiemelték: a KARC-KESI korosztályos válogatott atlétája. Az U18-as világranglistán hétpróbában a legjobb hat között jegyzik, az európai ranglistán pedig a második helyen áll. A Nemzetközi Gyermek Világjátékokon két alkalommal is érmet szerzett Kecskemét képviseletében: Kaunasban távolugrásban első, Taiwanon pedig a harmadik lett. A nyáron Bakuban rendezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon a magyar válogatott tagjaként hétpróbában képviselte hazánkat. Az U18-as négy nemzet válogatott viadalon távolugrásban első helyezést ért el. Szabad és fedett pályás ifjúsági országos bajnokságokon számos első helyezést, összesen eddig 26 dobogós helyezést szerzett, országos csúcstartó hét- és ötpróbában. Iskoláját képviselve eddig tíz alkalommal szerzett diákolimpiai bajnoki címet.

Szűcs Szabina versenyeredményeit hosszasan lehetne sorolni. Csak az elmúlt tanévet tekintve a már említett U18-as válogatott viadal győzelme mellett fedett pályás ifjúsági országos bajnokságon első helyezést nyert távolugrásban és hatvanméteres gátfutásban, második helyezést magasugrásban, fedett pályás ifjúsági összetett országos bajnokságon ötpróbában országos csúccsal első lett. Szabadtéri ifjúsági országos bajnokságon csapatban első helyezést ért el távol- és magasugrásban, egyéniben második helyezést magas- és távolugrásban, második lett 4x100 és 4x400 méteres váltófutásban. Diákolimpia országos döntőben atlétika ügyességi és váltófutó csapatbajnokság V-VI. korcsoportjában is több érmet kapott.

Szabina Engert Jakabné alpolgármestertől vette át a díjat
Fotó: Bús Csaba / Petőfi Népe

Ebben a tanévben is gyűlnek már a kiváló eredmények. Összetett országos bajnokság hétpróbában egyéniben és csapatban is első helyezést szerzett. A diákolimpián, a tavalyihoz hasonlóan, újra több érmet vehetett át, első lett magasugrásban új diákolimpiai csúccsal, illetve első helyezést szerzett távolugrásban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában