BÁCS-KISKUN

2019.12.01. 20:00

Kétszázmillió forintot költött el profi módon a három egyetemista

A Szent István Egyetem Pregazd-Ászok csapata hozta el annak a szeptember óta tartó nemzetközi versenynek a fődíját, melyet egy cég hirdetett meg, s melynek fókuszában a hallgatók agrár-vállalatirányítási készségeinek fejlesztése és projektszemléletének formálása állt.

Zsigmond Enikő

Dusnoki Csaba, Kispál Adrienn és Orcsik Bence a verseny fődíjával

Forrás: Petőfi Népe

Hazai és külföldi egyetemek négyszáz hallgatója alkotta száz csapat – közöttük húsz külföldi – indult neki az AgroVIR Kft. által hirdetett verseny selejtezőjének. Közülük is kiváló eredményekkel, a fődíj mellé egy különdíjat is bezsebelve került ki a bajnokcsapat: a dunapataji Dusnoki Csaba, a kalocsai Orcsik Bence és a hódmezővásárhelyi Kispál Adrienn alkotta trió, akik a SZIE Mezőgazdasági és Környezettudományi Karának harmadéves agrármérnök osztatlan szakos hallgatói.

– Egyetemünk volt a házigazdája az Agrovitrus versenynek, melyet az Agrárkamara, az Agrárminisztérium és számtalan nagy mezőgazdasági cég támogatott – kezdett bele Dusnoki Csaba alig egy héttel a verseny lezárása után a beszámolónak. – Négy héten át tartottak a selejtezők, melyek során sokrétű gyakorlati feladatokat hajtottunk végre. Egy virtuális farmon kétszázmillió forintot felhasználva egy termesztési évet figyelembe véve kellett végigvinni a feladatokat a gazdaságot úgy átalakítva, hogy már megfeleljen a következő évi uniós normáknak. Törekedni kellett a profitmaximalizálásra, a fenntarthatóságra, és az ammóniakibocsátás minimalizálására. Ezután alakult ki egy rangsor, ahol az első tíz csapat bekerült egy kétnapos akadémiára, ahol szakmai előadások, tréningek, prezentációk hangzottak el. Következett az elődöntő, melyen egy előre megadott feladatot kellett tíz percben a zsűri előtt előadni, már az akadémián szerzett tudással finomítva. Innen már csak öt csapat ment tovább a döntőre, ahol ugyanezt az előadást egy másik szakmai zsűri előtt is bemutattuk, ezzel megnyertük az Agrovir fődíját, mely egymillió forint, amit fesztiválra vagy szakmai útra használhatunk fel, mi az utóbbira fogjuk. Megnyertük a Sygenta fenntarthatósági különdíját is, mely egy szakmai hétvége jövő májusban a Sygenta vezetőinek csapatával, benne farmlátogatással és wellnessel. Állásajánlatok, szakmai előrelépés lehetősége, kapcsolatok – a díjakon kívül még ezek a hozadékai is a versenynek – mondta Csaba.

Bence és Adrienn nagy előnynek mondták, hogy mindhárman részt vesznek a családi gazdaság munkájában, ezt a gyakorlati tapasztalatot tették hozzá az egyetemen szerzett elméleti tudáshoz.

– Nagyon sokan új ötletekkel jöttek, sok hitelt felvettek, mi pedig a meglévő parkot fejlesztettük, egyszerűbb, de itthon régóta használt és bevált gépekkel, a kevesebb néha több elv alapján, talán ez is fogta meg a zsűrit, és az, hogy megfelelő számokkal alá is tudtuk támasztani azt, amit elmondtunk – válaszolta Csaba arra a kérdésre, hogy vajon mit értékelt a rangos szakmai zsűri az ő prezentációjukban.

Bence még hozzátette, hogy több pillérre építették a virtuális farm fejlesztését, az egyik a talajművelés, ahol például sávos műveléssel egy menetben több mindent elvégeztek, ezzel profitmaximalizálást elérve, és munkaerőt spórolva, vagy például műtrágyát a talajfelszínre nem szórtak, hanem mindet beledolgozták a kiszórással együtt a talajba, hogy ne párologjon, ezáltal is csökkentve az ammóniakibocsátást. A másik pillér a tápanyag-gazdálkodás, aztán az öntözésfejlesztés. Ebbe most futó pályázatokat is bevontak.

Mindhárom fiatal családja ezer hektár feletti területen gazdálkodik, mint mondják, kiskoruktól ebben nőttek fel. Csaba a gazdaságukban szinte termelésirányító szerepet tölt be. A beruházásokat, amikor a családfővel megbeszéli, azt mondja, mintha egy ilyen versenyre készülne, alapos számadatokkal gondosan alátámasztott tervet ad elő, aminek egy részére mindig fogadókész a család. Úgy látják, a gazdák sokszor szkeptikusan állnak az újításhoz, a régi bevált módszer a jó, ahhoz tartjuk magunkat, így nem tud változni semmi. – A fiatalok szerepe nagyon fontos az agráriumban, hiszen a modern gépek már nem a jövő technikája, hanem már ezeket alkalmazzuk a mindennapokban. A példánkkal hátha az itteni fiatal gazdálkodókban is erősítettük azt, hogy nyissanak az új felé – hangsúlyozta.

Dusnoki Csaba, Kispál Adrienn és Orcsik Bence a verseny fődíjával

Azt mondták, a verseny után neves cégek ajánlottak állást nekik, pedig még nem is végzett agrármérnökök. Hogy mennyire csábító az ajánlat, arra mindhárman szinte ugyanazt válaszolták.

Adrienn végzett mérnökként, diplomásan már nemcsak a tárgyalásokban, a tervezésben szeretne részt venni, hanem a mindennapi munkafolyamatokban alkalmazni a megszerzett tudást.

Csaba kipróbálná magát, de csak párhuzamosan a családi gazdaság mellett, hiszen évek óta benne dolgozik, és ezt nem szakítaná meg. Viszont mivel a gazdaság fejlesztésében fontosnak tartja a tájékozottságot, az információgyűjtést és a kapcsolatokat, így elképzelhetőnek tartja, hogy mint tanácsadó, vagy külső munkatárs bedolgozzon egy nagy cég életébe.

Bence sem tartja elképzelhetetlennek, hogy kikacsintana a versenyszférába egy rövid időre tapasztalatszerzésnek.

– Kisgyerekkorom óta arra készülök, és a szüleim is ezért dolgoznak, erre számítanak, hogy a családi gazdaságban fogok dolgozni és gazdálkodni. És hosszú távon én is csak ezt tudom elképzelni – hangsúlyozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában