Tündérszépek

2019.08.04. 14:58

Ne habozz, ha te szeretnél lenni megyénk legszebbje!

Elindult a nagy sikerű Tündérszépek országos szépségverseny, ahová 16-29 éves hölgyek jelentkezését várjuk. Összeállításunkban az előző szépségversenyünkre való visszatekintéssel szeretnénk buzdítani megyénk lányait, hogy ne habozzanak, jelentkezzenek a megmérettetésre!

Szerencsés Vivien

Geiger Zsanett, Fábián Evelin és Jámbor Laura, a győztesek

Fotó: Kallus György, Világgazdaság

Az előző verseny nagy sikerére való tekintettel ismét várjuk megyénk legszebb lányainak jelentkezését Tündérszépek szépségversenyünkre. Olyan hölgyek jelentkezését várjuk, akik elmúltak 16, de még nincsenek 30 évesek. Újdonság, hogy ezúttal saját portfólióval is lehet jelentkezni. A legszebb lányok pedig felkészítőtáborban és show-műsorral egybekötött döntőn vehetnek majd részt.

A Mediaworks Hungary Zrt. tavaly decemberben hirdette meg először a szépségversenyt, amelyre 13 megyéből közel 600 nevezés érkezett. Közülük végül 370-en álltak stúdiókörülmények között profi fotósok kame­rája elé.

Bács-Kiskun megyében is nagy népszerűségnek örvendett a verseny. Márciusban már ki is derül, hogy ki lett a szépségverseny megyei fordulójának első három helyezettje, illetve ki lett az az egy, akit a zsűri juttatott tovább. Olvasóink döntését segítette a lányok rövid videós bemutatkozása és a profi fotósunk által, stúdiókörülmények között készített fényképek.

Megyénkből 25 lány mérette meg magát az első körben, közülük hárman – Kopasz Csilla, Csókás Nikolett és Tratter Dorina – olvasóink értékelései alapján jutottak tovább a regionális fordulóba. Szerkesztőségünk szakmai zsűrije rajtuk kívül Geiger Zsanettnek adta meg a további versenyzés lehetőségét.

Kopasz Csilla, Csókás Nikolett és Geiger Zsanett is átvette áprilisban helyezéséért járó jutalmát
Fotó: Bús Csaba

A regionális fordulóból Geiger Zsanett mellett Tratter Dorina is továbbjutott, így a két lánynak az országos döntőben is szurkolhattunk.

Tratter Dorina olvasóink szavazatai alapján jutott be az országos döntőbe
Fotó: Bús Csaba

A döntő mezőnyéből olvasóink mellett neves zsűri – Drávucz Rita világ- és Európa-bajnok magyar vízilabdázót, Kárpáti Rebeka szépségkirálynőt, Sándor András írót, rádióst, valamint Szabó Pál Krisztiánt, a Fehérvár AV19 jégkorongozóját – döntötte el hogy, kik lesznek az első Tündérszépek verseny győztesei. A korona egy olyan hölgy fejére került, aki már 12 éves korában – ráadásul kétszer is – lefutotta a maratont, jelenleg pedig Pécsett sürgősségi ápolóként dolgozik: ő Fábián Evelin, akinek a jutalma egy 300 ezer forintos utazás lett. Azonban a Bács-Kiskun megyeieknek sem kellett szomorkodniuk, hiszen az első udvarhölgy nem más lett, mint Geiger Zsanett.

Geiger Zsanett, Fábián Evelin és Jámbor Laura, a győztesek
Fotó: Kallus György, Világgazdaság

A 18 éves csengődi lány nagy örömmel vette át az első udvarhölgynek járó tiarát és nyereményét. Zsani otthonosan mozgott a fényképezőgép és a kamera előtt, hiszen kiskora óta modellkedik, már Kínában is kipróbálhatta magát. A sport és rekreáció szakra készülő Zsanett versenyszinten táncol, több országos és regionális bajnoki címe is van.

A fiatal lány nyáron ismét hallatott magáról, hiszen újabb elismerésben részesül, ő lett a meggykirálynő Szankon.

Ne habozz, légy Te a legszebb!

A most induló verseny a megyei válogatókkal veszi kezdetét, ezt követően kerül majd sor a regionális fordulókra, illetve a központi döntőre. A megyei és regionális előválogatókból a szakmai zsűri által kiválasztott három versenyző, illetve a szavazók által legmagasabb értékelést kapott versenyző – összesen tehát négy hölgy – jut tovább a döntőbe. Végül zsűri választja majd ki a szépségkirálynőt és két udvarhölgyét, illetve az olvasók is megszavazhatják a szerintük legszebb lányt.

Érdemes jelentkezni, hiszen a felkészítőtábor és a televíziós döntő mellett vásárlási utalványok, mobiltelefonok, egzotikus utazások várnak a legszebbekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában