Csólyospálos

2019.02.12. 11:30

Sószobát avattak a csólyospálosi iskolában

Ünnepélyesen átadták hétfőn a helyi általános iskolában azt a sószobát, ami tajvani támogatással valósulhatott meg.

Tapodi Kálmán

Forrás: baon.hu

Fotó: Tapodi Kálmán

Az átadón jelen volt Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a térség országgyűlési képviselője, aki segítette a régóta várt álom megvalósítását, valamint Andrew Y. Chang, a tajpeji képviseleti iroda vezetője. – Hálásan köszönjük Tajvannak a sószoba kialakítására kapott egymillió forintot, amit a szülői munkaközösség és az önkormányzat 300-300 ezer forinttal egészített ki. A szobát egyelőre az általános iskolások használhatják, de hamarosan megtaláljuk a módját, hogy a község lakóinak gyógyulását is segítse a sószoba – nyilatkozta Ábrahám-Fúrús János, a község polgármestere.

Lezsák Sándor, a parajdi sóból kialakított sószoba avatóját követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy közel másfél évtizedes a kapcsolata a tajpeji képviselettel, akik már számos alkalommal nyújtottak segítséget a választókörzetében. Példaként említette a szanki községháza alatti sóbarlangot, ami szintén kiváló helyszíne a légúti betegségek gyógyításának. Pár ottani kezelést követően javulhat a közérzet, erősödhet az immunrendszer is.

Mint az országgyűlési képviselő kiemelte: a kelet-ázsiai szigetország – amelynek területe, mintegy Dunántúlnyi és több mint 23 millióan lakják –, a világ egyik legfejlettebb gazdaságával rendelkező közösség.

Lezsák Sándor, országgyűlési képviselő, valamint Andrew Y. Chang, a tajpeji képviseleti iroda vezetője
Fotó: Tapodi Kálmán / baon.hu

Andrew Y. Chang elmondta, hogy nem volt nehéz dolguk a döntésben, hiszen Lezsák Sándor felvetése után tudták, hogy jó helyre kerül majd az anyagi segítség.

A sószoba avatóját követően a vendégek Geráné Kullai Melinda tagintézmény vezető kalauzolásával ismerkedtek az oktatási intézménnyel, megnéztek több tantermet és a tornaszobát, amit már régen szeretnék, ha „leválthatnának” egy tornacsarnokkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában