kecskemét

2019.02.23. 12:19

Negyedszerre báloztak a fiatalok Kecskeméten

Pénteken rendezték meg a IV. Ifjúsági Bált Kecskeméten, a Három Gúnár Rendezvényházban.

Horváth Péter

A hírös város legrangosabb, immár tradicionálissá nemesedett ifjúsági eseménye a Kecskeméti Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat, az Új Nemzedék Kecskemét, a Főnix Dance Sport Egyesület támogatásával és a Polgármesteri Hivatal, azon belül is Szemereyné Pataki Klaudia polgármester pártfogásában valósult meg.

Nemcsik Mátyás önkormányzati képviselő, a Kecskeméti Ifjúsági Tanács alelnöke köszöntötte a fiatal bálozókat, aki nyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy a nívós rendezvény a helyi fiatalok összefogásának látványos eredménye. – Önkormányzati képviselőként is igyekszem a fiatalokért tenni azért, hogy mindannyian jól érezzétek magatokat a városban. Ha közösen összefogunk, mi fiatalok meg tudjuk mutatni, hogy jó és sikeres programokat tudunk a városban szervezni – mondta Nemcsik Mátyás.

Ezt követően Hegedűs Zoltán, a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöke és Krasnyánszki Anna, a Kecskeméti Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat elnöke köszöntötte a fiatalokat.

A köszöntők után svédasztalos vacsora következett, mely közben a Virtuózok című tehetségkutatóból ismert Beke Márk zenélt. A vacsora után tartották meg a báli nyitótáncot, majd továbbra is a parketten rophatták a fiatalok, miközben a Livongroom, a BarIsOn és a Tom White & The Mad Circus adott koncertet. A Bálkirálynő és a Bálkirály megválasztása után tombolasorsolás következett, majd Dj Afus zenéjére táncoltak a bálozók hajnalig.

Az esten több mint 250 ifjú bálozott, akik nemcsak Kecskemétről, hanem további nyolc városból is érkeztek az eseményre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában