Kecskemét

2019.02.08. 20:09

A bíróságok egyre többször használják a távmeghallgatást

Egyelőre csak a Kecskeméti Törvényszéken és a Kecskeméti Járásbíróságon van lehetőség a ViaVideo használatára, amellyel a bíró a neten keresztül, a távolból hallgathatja meg a tanút vagy a fogvatartottat, de van esély a rendszer jövőbeli bővítésére.

Hraskó István

Az országban egyelőre 72 távmeghallgatást elősegítő ViaVideo végpont van, Bács-Kiskun megyében kettő a Kecskeméti Törvényszéken, kettő a Kecskeméti Járásbíróságon. A rendszer kép- és hangrögzítésre is alkalmas, és ha tanúvédelmi programban részt vevő védett személyeket hallgatnak meg, akkor el lehet torzítani a hangot, képet.

Mint azt a Kecskeméti Törvényszéktől megtudtuk, polgári ügyekben a bíróság akár hivatalból, akár a felek kérelmére is használhatja az új rendszert, és a távolból hallgathatja meg a pereskedő feleket, a tanúkat és akár a szakértőket is. Az érintetteknek tehát nem kell a tárgyalást tartó bíróságra elutazniuk, így az alkalmazás egyszerre gyorsíthatja az eljárást, tekinthető ügyfélbarátnak és költségkímélőnek. Akár külföldön tartózkodó személyt is meghallgathat így a bíróság.

Büntetőeljárásokban is jelentős könnyítést jelenthet a ViaVideo alkalmazása, főleg a fogvatartottak esetében. A nyomozási bírák között szinte napi rutinnak számít a használata, a napokban például öt ügyben volt távmeghallgatás.

– Jelentős költségmegtakarítással jár a rendszer alkalmazása, ami leginkább a fogvatartottak szállítási költségében mutatkozik meg. Ezenkívül az időmegtakarítás sem elhanyagolható szempont, hiszen akár egy fogvatartottat egy nap alatt több ügyben is meg lehet hallgatni anélkül, hogy bárhova elszállítanák a büntetés-végrehajtási intézetből. Mindez nagyon elősegíti az eljárások időszerű befejezését – közölte a törvényszék. A polgári ügyek napi rutinjába még kevésbé épült be a ViaVideo, ez időigényesebb folyamat, de előnyei miatt hamar népszerűvé fog válni, főleg, ha több bíróságon is lesz végpont.

Büntetőügyekben szinte napi gyakorlat a távmeghallgatás Kecskeméten
Fotó: Bús Csaba / Petőfi Népe

Kecskeméten a távmeghallgatást büntetőeljárásokban tavaly összesen 25 alkalommal, idén januárban pedig már 17 esetben alkalmazták a nyomozási bírák. Polgári pereknél is átesett a rendszer a bemutatkozáson: decemberben egy apaság megállapítása iránti perben hallgattak meg egy, a szegedi büntetés-végrehajtási intézetben fogvatartott tanút.

Minden bíróságon bevezetik az új rendszert

Az Országos Bírósági Hivatal országosan 112 új végpont kialakításának előkészítését végzi, a cél az, hogy minden hazai bíróságon legyen legalább egy távmeghallgatásra, illetve kép- és hangrögzítésre alkalmas tárgyalóterem.

Ezek is érdekelhetik