Kiskunfélegyháza

2018.12.13. 17:30

Századik születésnapját ünnepli a félegyházi Irénke néni

Pénteken ünnepli százéves születésnapját Nagy Istvánné Zakupszki Irén. A jeles évforduló alkalmából csütörtökön a miniszterelnök és a város nevében Balla László alpolgármester is felköszöntötte Irénke nénit, aki igazán jó egészségnek örvend. Sugárzik róla az életkedv és nyugalom. Az ünnepelt nagy lelkesedéssel fogadta a város vezetőjét, szívesen mesélt életéről.

Vajda Piroska

Irénke néni szerint a békesség és a nyugalom a hosszú élet titka

Fotó: Vajda Piroska

Elmondta, hogy gondtalan gyermekkorát és fiatalságát Mélykúton töltötte. 1938-ban ment férjhez Nagy István tanítóhoz. Két gyermekük született, házasságuk azonban a háború miatt hamar véget ért. Férjét ugyanis 1944-ben behívták katonának és a tiszántúli harcokban életét vesztette.

Fotó: Vajda Piroska

Irénke néni és családja sok-sok nehézségen ment keresztül, szüleit elhurcolták, a Hortobágyon embertelen körülmények között laktak és dolgoztak több mint három éven át. Házukat, földjüket, minden ingóságukat államosították. Irénke néni 10 éves lányával és 8 éves fiával utcára került, nagynénje fogadta be őket. Vidékre járt dolgozni, Szakmáron, majd a Kalocsai Tangazdaságban volt anyagkönyvelő, statisztikus. Csak hétvégeken járhatott haza gyermekeihez, akikről a nagyszülők gondoskodtak. Irénke néni 1956 májusában került Kiskunfélegyházára, a gépgyárban dolgozott és onnan is ment nyugdíjba.

Fotó: Vajda Piroska

Egy éve lányával él, de még ma is eljár bevásárolni, szemüveg nélkül ír és olvas. Kedvenc időtöltése a kártyázás, az olvasás és a rejtvényfejtés. Mind mondta, a békesség és a nyugalom a hosszú élet titka. A legnagyobb boldogság most számára, hogy a századik születésnapját gyermekei, unokái és dédunokái körében ünnepelheti.

Irénke néni szerint a békesség és a nyugalom a hosszú élet titka
Fotó: Vajda Piroska

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában