Kelebia

2018.12.20. 10:40

A község alapítását ünnepelték Kelebián

A község alapításának 94. évfordulójára emlékeztek a napokban Kelebián. Az V. Kelebiai Adventi Jótékonysági Forgataggal együtt tartott ünnepségsorozat szentmisével kezdődött, átadták a községi kitüntető díjakat és felvágták a település ünnepi tortáját is.

Pozsgai Ákos

A csoportkép a díjátadás után készült az elismerésben részesültekről

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Pozsgai Ákos

A község karácsonyfájánál dr. Pribitek László plébános köszöntötte az egybegyűlteket, hangoztatva a Jézus Krisztusba vetett hit és a település együvé tartozásának fontosságát. A Kelebiai Daloskör énekelt karácsonyi dalokat.

Az ünnepi műsor a községi kitüntető díjak átadásával az agrárkereskedelmi központ épületében folytatódott. Mackó József polgármester köszöntőjében hangoztatta: 94 éve szakadtak le Szabadkáról, a trianoni békediktátum következtében, és onnantól éli kissé kényszerpályás életét a település. – Az itt élők azonban feltalálták magukat, közösségeket alakítottak, amelyek a mai napig működnek – mondta a település vezetője.

Az ünnepségen átadták a Kelebia Község Képviselő-testülete kitüntető díjait. Kelebia Község Közbiztonságáért díjat kapott Kollár Zoltán rendőr törzszászlós, akit 2001. július 1-től neveztek ki Kelebiára körzeti megbízottnak.

A csoportkép a díjátadás után készült az elismerésben részesültekről
Fotó: Pozsgai Ákos / Petőfi Népe

Kelebia Közbiztonságáért díjat vehetett át Szenti József rendőr zászlós, aki a tompai rendőrőrs állományából érkezett a településre, ahol 2010. január 1-től nevezték ki Kelebiára körzeti megbízottnak.

Kelebia Község Szociális Munkáért Díjban részesült Kumich László és Kumich Lászlóné. Az indoklás szerint több évtizede meghatározó tagjai a kelebiai baptista gyülekezetnek, hitük, példamutatásuk nemcsak a gyermekeiknek lehet követendő példa, hanem minden Kelebián élő ember számára.

Kelebia Község Sportjáért díjat vehetett át Herke Mariann táncoktató a fiatalok mozgáskultúrájának fejlesztéséért, a felnőttek testi-lelki egészségének megóvása érdekében végzett munkájáért.

Kelebia Község Sportjáért díjat kapott Molnár László nyugalmazott vámtiszt, igazolt labdarúgó, aki komoly érdemeket szerzett a helyi ifjúsági és felnőttlabdarúgó-csapatok bajnoki helyezéseiben. Kezdeményezésére indultak be a kelebiai és térségi kézilabda- és futsalszakosztályok.

Kelebia Községben kiemelkedő Közösségi Munkáért díjat vehetett át Sutka István MÁV-mérnök, főtanácsos. Szolgálati ideje alatt Kelebián és Kiskunhalason oktatta a vasútra jelentkezőket. Munkája mellett hobbiként az eszperantó nyelvet is tanította, valamint fotósként dokumentálta évtizedeken át a település fejlődését, értékeit.

Kelebia Községben Kiemelkedő Közösségi Munkáért díjat kapott Paskó Csaba, a szabadkai Bazilika karnagya, a Vajdasági Pax Romana elnöke, a vajdasági Kelebija plébánosa. Paskó atya a közelmúltban a Luxembourgban zajlott szakács-világbajnokságon ezüstérmet kapott. Gasztronómiai tudását számtalan alkalommal mutatta be Kelebián is.

Kelebia Községért díjat vehetett át Takács Mihály miniszterelnöki politikai és sporttanácsadó, a Puskás Akadémia,vezetőigazgatója az új kelebiai több funkciós sportcsarnok megépítésében végzett munkájáért.

Kelebia Községért díjat kapott Turcsányi László, a kelebiai ÁMK volt igazgatója, a kelebiai vitéztelep szellemi szülöttje, elvhű életművéért kapta a díjat.

Kelebia Község Díszpolgára díjat kapott Lackovics Károly, Kelebia testvértelepülése, Bajsa polgármestere a két település kapcsolatának építéséért, a közös pályázatok megvalósításáért. A kitüntető címeket Mackó József polgármester adta át. Az ünnepségen fellépett a Tavaszi Hérics Tánccsoport, a Kelebiai Nyugdíjas Egyesület tánccsoportja, a Gézengúz Óvoda nagycsoportosai és a Farkas László Általános Iskola tanulói.

Zenés játék

Az ünnepségen a baptista Újpesti Harangzenekar zenés játékát hallgathatták a résztvevők, előadásukban klasszikus és egyházi énekek harangátiratai csendültek fel a kelebiai származású Simon Norbert vezetésével.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában