bács-kiskun

2018.11.03. 08:39

Tippet nem adhatnak a perhez

Az eddig megszokott panasznap helyett a jövőben úgynevezett ügyfélsegítő fog működni a megyei járásbíróságokon. A január 1-jétől hatályba lépett új polgári eljárásjogi törvény alapjaiban változtatta meg a panasznapot, így indokolttá vált az elnevezés módosítása. Változtak azonban a funkciók is.

Hraskó István

Az ügyfélsegítő célja, hogy annak, aki nem rendelkezik ügyvéddel vagy jogi képviselővel, az előzetesen meghatározott ügyfélfogadási időben a járásbíróságon segítséget kapjon, például a bírósági kérelme előterjesztéséhez szükséges formanyomtatvány kitöltésében, szóbeli kérelme rögzítésében, valamint eljárási kérdésekben. Az ügyintézést végző igazságügyi alkalmazott kizárólag a perbeli eljárási jogokról és kötelezettségekről tájékoztat, az anyagi jogról nem. Tehát ennek értelmében nem áll módjában jogi tanácsot vagy pertaktikai tippeket adni.

Ha az ügyfélnek jogi segítségnyújtásra van szüksége, a lakó- vagy tartózkodási helye szerint illetékes kormányhivatal mellett működő Jogi Segítségnyújtó Szolgálat (anyagi rászorultság esetén, jogszabályban rögzítettek szerint) vagy ügyvéd segítségét veheti igénybe. A megyében valamennyi járásbíróságon heti egy napon van ügyfél­segítő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában