Kecskemét

2018.10.12. 12:36

Százötven éve működik a kecskeméti sajtó

Fennállásának másfél évszázados évfordulóját ünnepli a kecskeméti sajtó. Ennek alkalmából tartottak megemlékezést csütörtökön a volt Liberté étteremben.

Gulyás Sándor

Bán János, Szeberényi Gyula Tamás és Hajagos Csaba

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Gulyás Sándor

A város első sajtóorgánuma a Kecskeméti Lapok első száma 1868. október 3-án jelent meg. A Madarassy László által szerkesztett hetilap a város életének hű krónikása lett.

– Bárhogyan is alakult történelmünk, bármilyen csapás is érte ezt a várost, mindig talpra tudott állni. Ennek a Kecskeméti Lapok is krónikása volt. Változnak az idők, egy valami azonban nem változik. Kecskemét polgárai rendkívüli módon érdeklődnek a város hírei iránt. Ezt a fajta igényt az idők során többször megpróbálták háttérbe szorítani, ám nem járt sikerrel. Nagyon bízom benne, hogy ez meg is fog maradni – hangsúlyozta köszöntőjében Bán János, a Kecskeméti Médiacentrum ügyvezető-főszerkesztője.

– Hajlamosak vagyunk Kecskemétre úgy tekinteni, hogy ez a város Lestár Péter és Kada Elek előtt egy porfészek volt. Ehhez képes 1868 októberében a vidéki városok közül először itt jelent meg hetilap. A Kecskeméti Lapok hírmondója volt a város azon történéseinek, amire méltón büszkék lehetünk – mondta el dr. Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét város alpolgármestere a megemlékezésen.

Hajagos Csaba történész-muzeológus, a Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársa a Kecskeméti Lapok történetének legfontosabb állomásait, legjelentősebb egyéniségeit, többek között a lapindító Madarassy Lászlót, illetve Hornyik János tevékenységét mutatta be. Elmondta, a történelem viharait átvészelő Kecskeméti Lapok több alakommal szűnt meg és kelt új életre. Az újságot a rendszerváltás hajnalán dr. Lovas Dániel másodmagával indította el 1989 tavaszán, a függetlenség és a hagyományos értelemben vett polgári mentalitás jegyében, ami egyre népszerűbb és olvasottabb lett. A lap 2015-ben újabb átalakuláson ment keresztül, és kapott új arculatot, Bán János főszerkesztő iránymutatásának köszönhetően.

Bán János, Szeberényi Gyula Tamás és Hajagos Csaba
Fotó: Gulyás Sándor / Petőfi Népe

A rendezvény keretében nyílt kiállítás, amely huszonhét újságcímlapban örökíti meg Kecskemét elmúlt százötven évének legjelentősebb eseményeit.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában