Kiskunfélegyháza

2018.10.11. 15:42

Reform tízóraival látták vendégül a hajléktalanokat a mezgések

Az élelmezési illetve a kenyér világnapja alkalmából látták vendégül a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium diákjait, tanárait és a hajléktalan szálló lakóit az iskola élelmiszeripari munkaközösségének tanárai és az élelmiszeripari képzésben résztvevő diákok a csütörtökön megrendezett Egészségnap keretében.

Vajda Piroska

A rendezvény megnyitóján Kiss-Feketéné Bodor Barbara, az iskola igazgató-helyettese elmondta: a Pékek Világszövetsége által életre hívott világnap célja, hogy bemutassák a világ legfontosabb élelmezési cikkének, a kenyérnek a jelentőségét. A világnapot már közel 30 országban ünneplik, alkalmat ad arra, hogy a pékek áldozatos munkájára és a kenyér jelentőségére a nagyközönség figyelmét is felhívják.

Mivel az intézmény küldetésének tartja a helyes táplálkozásra, életmódra való nevelést, az egészségnapon egészséges ételekkel, reform tízóraival kínálták a diákokat. Az iskola tangazdaságában, húsüzemében, gyakorló pékségében a diákok által előállított termékekből több száz szendvicset készítettek a mezgések. A szendvicsek mellé salátákat, befőtteket és tejtermékeket is kínáltak az élelmiszerszakos tanulók. A világnapon nem csak a diákok lakhattak jól, több tálcányi szendviccsel a félegyházi hajléktalan szálló lakóit is megvendégelték.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában