2018.10.06. 11:30
Ezekben a hetekben megyénkben turnézik a Szegedi Látványszínház
Októberben megyénkbe látogat a Szegedi Látványszínház. Bácsborsódon, Bácsalmáson, Fülöpjakabon, Katymáron, Kecskeméten, Kiskunfélegyházán és Pálmonostorán láthatják a gyerekek az egészséges életmódról és a környezettudatos gondolkodásról szóló tanmeséjüket.
A gyermekeket is bevonják az előadásokba a társulat tagjai
Forrás: Petőfi Népe
Fotó: Vajda Piroska
– A Szegedi Látványszínház tíz évvel ezelőtt azzal a céllal alakult, hogy megszerettessük és megértessük a gyermekekkel az egészséges életmód és környezettudatos gondolkodás fontosságát, továbbá az alapvető személyiségi, erkölcsi és viselkedési „jó szokásokat”, hiszen úgy véljük, a mai felgyorsult, modern világban ez sajnos kiveszőben van – nyilatkozta lapunknak Dömsödi Ferenc színházigazgató.
Elmondta, a húsztagú társulat mára elérte, hogy évente több száz előadásukat több ezer gyermek láthatja.
– Előadásaink az óvodás és alsó tagozatos iskolások számára íródtak. Olyan tanmesék ezek, amelyek szigorúan nevelési céllal jöttek létre. Arra törekszünk, hogy a történetbe bevonjuk a gyermekeket is. Az előadásaink során elérjük, hogy a saját ötleteik alapján – esetenként egy kicsit irányítva ugyan – tornázzanak, mozogjanak, illetve megtanulják a környezetvédelmet, de a köszönés, az önzetlenség, a kölcsönös tisztelet elsajátításában és használatában is segítünk. Meséink alatt ez magától értetődően jön számukra, nem érzik kényszernek, így tulajdonképpen játszva tanulnak. Ezen irányt hivatástudattal ötvözve, a legkisebbtől a legnagyobb településig, mindenhová szeretnénk eljuttatni produkcióinkat. Időszakos meséink vannak, melyek az adott évszakokhoz, illetve az aktuális ünnepekhez igazodnak. Ősszel a Tüskés hátú jó barát című mesénkkel járjuk az országot. Sün Samu rosszkedvű, mert a kirándulók teleszemetelték az erdőt. Világgá akar menni bánatában, ám Pötyi, a gyerekek kedvenc háziállata összebarátkozik vele és megtanítja neki, hogyan gyűjtik a szemetet az emberek a városban, majd együtt kitisztítják az erdőt. Közben Samu is megismerteti a kutyust az őszi termésekkel és azok fontosságával – részletezte az igazgató.