kecskemét

2018.07.05. 15:50

A tömegközlekedésről és az új körforgalomról egyeztetett a bizottság

Kecskemét tömegközlekedésének ellátására vonatkozó pályázati kiírás részleteiről és az aluljárónál épülő turbó körforgalommal kapcsolatos forgalmirend-változásról kért tájékoztatást a közgyűlés Városrendezési és Városüzemeltetési Bizottsága rendkívüli ülésén.

Horváth Péter

Fotó: Bús Csaba

Rendkívüli ülést tartott csütörtökön a kecskeméti közgyűlés Városrendezési és Városüzemeltetési Bizottsága. Az ülésen a megyeszékhely életét kiemelten érintő két napirendi pontot tárgyaltak. Az első napirendi pontban az autóbuszos személyszállítás ellátására vonatkozó pályázati kiírás részleteit véleményezte a bizottság. A pályázattal kapcsolatban a bizottság részéről több kérdés is felmerült, melyekre dr. Orbán Csaba, a Városfejlesztési Osztály osztályvezetője válaszolt.

A pályázati kiírás tervezetébe belekerült, hogy a buszok klímával ellátottak legyenek. Király József bizottsági elnök javaslatára beleveszik a kiírásba, hogy azt az időjárási körülményeknek megfelelően működtetni is kötelesek lesznek. A pályázati felhívás szerint a nyertes pályázó közszolgáltatási szerződés keretében tíz évig láthatná el Kecskemét buszos személyszállítását. Király József felvetésére Orbán Csaba elmondta, hogy lehetséges ezen időtartam öt plusz öt évre változtatása. Ez a kitétel lehetőséget ad arra, hogy öt év után a szerződésben vállaltak teljesülését kölcsönösen felülvizsgálják és döntsenek a szerződés hatályban tartásáról, esetleg megszüntetéséről.

Évek óta probléma Kecskeméten a tömegközlekedést használó utasok csökkenő száma. Király József felvetette annak lehetőségét, hogy a nyertes szolgáltató kötelezettséget vállalhatna a folyamat megfordítására, hogy növelné a tömegközlekedés utaslétszámát. Orbán Csaba szerint nem lenne szerencsés ilyen pontot a szerződésbe foglalni, mert az sokkal összetettebb feladat annál, minthogy csupán a vállalkozó felelőssége lehetne. Az anyag egyébként tartalmaz egy felhívást egy stratégiai tanulmány elkészítésére a kiszolgálás színvonalának emeléséről.

A város életét komolyan érintő két napirendi pontot tárgyaltak a bizottság rendkívüli ülésén Fotó: Horváth Péter

Korábban beszámoltunk már arról, hogy iskolabuszokkal kapcsolatos városi felmérés apátiába fulladt a lakosság részéről. Ezzel kapcsolatban Orbán Csaba elmondta, hogy továbbra sem kerül le a napirendről a kérdés. A felmérést meg lehet ismételni és esetleg megfelelő marketingmunkával a szélesebb közönség tudomására hozni. A bizottság elfogadta a tájékoztatást.

A pályázati kiírás tervezetébe belekerült, hogy a buszok klímával ellátottak legyenek, és ha az időjárás megkívánja, kötelesek legyenek működteti is azokat
Fotó: Bús Csaba

A második napirendi pontban a Bem utca-Kuruc körút kereszteződésében építendő körforgalommal kapcsolatos forgalmirend-változást tárgyalták. Az építés részletes ütemezését a kivitelező készíti el, amit Bozóki László tervezőmérnök ismertetett. A turbókörforgalom megépítése érdekében sokirányú előkészítőmunkát kell elvégeznie a kivitelezőnek. Ezzel kapcsolatban az első lépés, hogy hosszú szakaszon módosítják a Szolnoki úti aluljáró támfalrendszerét. A Kuruc körút keleti oldalán új, nagy átmérőjű vízvezetéket építenek. A körút nyugati oldalán, valamint a volt KTE pálya és az aluljáró támfala közé nagy átmérőjű csapadékvíz-csatornát építenek. Ez utóbbi az aluljáró vízelvezetéséhez nyújt segítséget.

A volt Baumax területén lévő trafóállomást kiváltják és új helyen megépítenek másikat. A munkálatok elkezdéséhez körülbelül kétméternyi vízréteg leszivattyúzásával vízteleníteni kell az egész területet. A kikerülhetetlen beavatkozások miatt ütemezetten építik meg a csomópontot.

A volt KTE pálya mellett ideiglenes járda épül, ami összeköti az aluljárót a meglévő kerékpárúttal
Fotó: Bús Csaba

Mivel nagyon hosszú a kivitelezési időtartam, az ütemezéseket a forgalomtól elzárva oldják meg, csupán az első ütemben lesz megengedett az autóforgalom a Kuruc körúton. Azonban a kivitelezés teljes időtartamában biztosított lesz a tömegközlekedés az elzárt területen. Emellett a volt KTE pálya mellett ideiglenes járda épül, ami összeköti az aluljárót a meglévő kerékpárúttal. Így tömegközlekedéssel, gyalog és kerékpárral az építés másfél éve alatt is elérhető lesz ezen az útvonalon a Hunyadiváros. A bizottság elfogadta a napirendi pontban adott tájékoztatást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában