Kecskemét

2018.05.29. 17:30

Diák volt a bíró, az ügyész, az ügyvéd és a vádlott is

Vajon tényleg Rendes Krisztián lopott el 75 ezer forintot a tiszakécskei papír-írószer bolt tulajdonosától? A keddi büntetőper-szimulációban a Katona József Gimnázium diákjai alakították az összes szereplőt a Kecskeméti Járásbíróságon.

Hraskó István

Nem szokatlan látvány már egy diákcsoport a bíróságon, a Nyitott Bíróság Program keretében a megyeszékhelyen is rengeteg alkalommal ülhettek be középiskolások egy-egy valódi tárgyalásra, vagy nézhették meg, a Katona József Színház színészei miként játszanak el improvizálva egy büntetőpert. Ezúttal viszont még egyet csavartak a dolgon, a tinik a Kecskeméti Járásbíróságon aktív részesei lehettek az eseménynek, így talán még közelebb érezhették magukhoz a témát, kézzelfoghatóbbá válhatott számukra a bíróság működése.

A Katona Gimnázium 9. A osztálya jelentkezett a keddi, sajtónyilvános perszimulációra. Mint Hegedüs Marietta osztályfőnöktől megtudtuk, egy szülő révén értesültek a lehetőségről, és kapva kaptak rajta.

– Nagyon fontos, hogy az állampolgári ismereteket átadjuk a középiskolában a gyerekeknek, de az osztályfőnöki órákon kevés az idő, hogy például a bíróságokról beszélgessünk. Emellett humán beállítottságú osztály a miénk, biztos vagyok benne, hogy lesz olyan tanítványom, aki jogi karra fog majd jelentkezni mondta Hegedüs Marietta. A diákok természetesen nem készületlenül érkeztek, megkapták a per teljes forgatókönyvét, kiválaszthatták, milyen kimenetele legyen a tárgyalásnak, és persze megbeszélték, ki legyen a bíró, az ügyész, az ügyvéd, a vádlott és a tanú.

Az ügyvéd Szabó Hanna volt, aki határozottan és ügyesen védte a meglehetősen nagy pácba került vádlottat. Kiderült, Hannát egyébként is vonzza a talár és a tárgyalótermek világa.

– Elég komolyak a szándékaim, kiskorom óta azt tervezem, hogy jogi pályára megyek. Úgy érzem, ez áll a legközelebb a személyiségemhez, az érdeklődési körömhöz. A tantárgyak közül is főként azok a kedvenceim, amelyekre a jogász képzésnél szükség van – tudtuk meg az ifjú hölgytől, aki talán ügyvéd lenne leginkább, de a bíráskodást sem zárja ki.

Mielőtt elkezdődött volna a tárgyalás, dr. Gáspár Szilvia bírónő beszélt a katonás diákoknak a bírósági szervezetről, a bírói munkáról, a perek menetéről (és azt is elárulta az osztálynak, hogy iskolásként ő is egy hasonló rendezvény miatt döntött hivatása mellett). Majd jött a vádismertetés, és megpezsdült az osztály, a tanulók láthatóan élvezték, hogy eddig csak a filmekből ismert szituációban szerepelhetnek.

Az ügy egy lopásról szólt: Rendes Krisztián 37 éves vádlott egy tiszakécskei papír-írószerboltban a tolltartók iránti érdeklődésével elterelte a tulajdonosnő figyelmét, kilopta a táskájából a pénztárcáját, benne 80 ezer forinttal. A tárcát egy fa résébe dugta, 5 ezer forintot hagyott csak benne. A vádlott tagadta a lopást, a sértett kijelentette, hogy biztosan ő volt, a tanúk meg hol az egyik, hol a másik fél igazát támasztották alá. Humoros jelenetekből nem volt hiány, például a boltosnő a bírót alakító osztálytársa kérdésére, miszerint ismeri-e a vádlottat, azt felelte: „igen, ugyanebben a ruhában volt”. De akkor is kitört a nevetés, mikor egyszer a vádlott fiatalember közbevágott a tanú vallomásának, de a bíró – ahogyan azt kell is – figyelmeztette: nem adta meg neki a szót. A tárgyalást dr. Gáspár Szilvia bírónő koordinálta, többek között elmagyarázta a diákoknak, mi a vallomások előtti figyelmeztetések lényege, és hogyan épül fel egy határozathirdetés. Végül Rendes Krisztiánt bűnösnek találták lopás miatt, de viszonylag enyhe büntetéssel, próbára bocsátással megúszta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában