2018.03.01. 17:30
Ősszel cserélnék le a veszélyes fákat Kalocsán
Hosszabb távon több száz fát kellene kivágni és cserélni Kalocsa belvárosában, de egyelőre nem tudja elkezdeni a munkát a Kalocsai Parkgondozó és Közszolgáltató Kft.
Ebben a hónapban a betervezett fagondozást, metszést végzi az önkormányzati közszolgáltató cég, amelynek munkatársai legutóbb a Szent István úton, a posta és a buszvégállomás közötti szakaszon, valamint a sétálóutcában dolgoztak. Ennél jelentősebb projektjük is van, nevezetesen az elöregedett, veszélyessé vált állomány cseréje, amit ősszel már szeretnének elkezdeni.
Mint emlékezetes, tavaly a Szent István úton és az Érsekkertben is történtek balesetek, amikor súlyos faágak hasadtak le és zuhantak járdára, sétányra, de senki nem sérült meg. Hosszú távon több száz lombost kellene kivágni és cserélni a városban.
– Az önkormányzat felé több hónappal ezelőtt beadtuk a javaslatainkat: első körben a Szent István úti fák problémáinak megoldására. Nagyon rossz állapotúak, cserélni kell őket – mondta el érdeklődésünkre Loibl László, a Kalocsai Parkgondozó és Közszolgáltató Kft. igazgatója.
– Szakaszokra bontottuk a facserét: az első a Szent István úton, a nagyszeminárium (városi könyvtár) épületétől a városháza sarkáig tartana. Most a műszaki osztály egy kerttervezőt is bevont, ő javaslatot tesz arra, hogy egy sorba ültessük-e el az új fákat, illetve arra is, hogy milyen fajtákat, mert amelyek idáig ott voltak, nem célszerűek – magyarázta.
A cégvezető levezette: tavasszal már nem, legfeljebb csak ősszel láthatnak neki az állomány kivágásnak és a telepítésnek. Ennek előfeltétele, hogy önkormányzati szinten is szülessen róla hivatalos döntés, magyarán: legyen rá forrás. Loibl László úgy látja, érdemes lenne mihamarabb levezényelni a fák legalább részleges cseréjét, hogy az érintett területeken jövő tavaszra, a turistaszezon kezdetére már megújult vegetáció fogadja a vendégeket és a kalocsaiakat is.