KISKUNFÉLEGYHÁZA

2018.03.06. 07:52

Hamis aláírásokat adott le több párt

Több mint ezer, vélhetően hamis aláírás miatt ismeretlen tettes ellen tett büntető feljelentést a napokban a helyi választási iroda vezetője, dr. Faragó Zsolt, Félegyháza jegyzője.

Vajda Piroska

A helyi választási bizottság pénteken döntött arról, hogy visszautasítja három párt – a Szegényekért Párt, az Elégedetlenek Pártja, illetve a Közös Nevező 2018. – országgyűlési képviselőjelöltjének nyilvántartásba vételét a Bács-Kiskun Megyei 4-es számú országgyűlési egyéni választókerületben. Ugyanakkor a helyi választási iroda vezetője a fent említett jelölő szervezetek esetében  – már a döntést megelőzően – feljelentést tett a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságon a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény elkövetésének gyanújával ismeretlen tettes ellen. Az erről szóló jegyzőkönyv egyébként a város honlapján bárki számára elérhető.

Dr. Faragó Zsolt, a helyi választási iroda vezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy az említett három párt az elmúlt héten adta le az országgyűlési képviselőjelölt-állításhoz szükséges ajánlóíveket, melyeket kötelességük átvizsgálni. Elmondta, a sikeres jelöltállításhoz egy egyéni jelöltnek ötszáz érvényes aláírást kell összegyűjtenie, az országos lista állításához pedig összesen minimum 27 egyéni jelöltet kell bejelentenie egy pártnak legalább kilenc megyében és Budapesten. A fent említett három pártnak azon túl, hogy nem sikerült összegyűjtenie a jelöltséghez szükséges ötszáz érvényes ajánlást, a leadott aláírások többsége a gyanú szerint hamis volt.

A jelölőíven megadott személyi adatokat egyeztetve több esetben derült ki, hogy az aláíró évek óta halott, vagy éppen az adott időben külföldön tartózkodott, így nem is írhatta alá az ajánlót – részletezte dr. Faragó Zsolt. Arról is beszámolt, hogy a három párt esetében szinte teljesen egyformák voltak a jelölőívek, ugyanazokkal a vélhetően hamis aláírásokkal.

Hétfőn négy órakor járt le a jelöltállítás határideje. A nap folyamán további pártok adták le ajánlásaikat, melyeknél újabb szabálytalanságokat tárt fel a helyi választási iroda, ezért dr. Faragó Zsolt ismét feljelentést tett a rendőrségen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában