Bács-Kiskun

2018.01.08. 07:08

Milyen tervei vannak, mit vár az idei évtől?

Megkérdeztünk néhány közismert olvasónkat a 2018-as esztendőről.

PN

 

Gál Szilvia polgármester (Orgovány): – Minden település életében az új esztendő kezdete az az időszak, amikor az elmúlt évet értékeljük, és sorra vesszük a következő év célkitűzéseit. Községünkben 2017-ben jelentős fejlesztések valósultak meg, ami idén tovább folytatódik. 2018-ban utakat építünk, megújítjuk a buszmegállókat, forgalomlassító eszközöket helyezünk el, buszfordulót építünk a településen. Pályázati forrásból megvalósul a faluközpont csapadékvíz-elvezetése, a bölcsőde új eszközöket kap, felújítjuk a központi parkban lévő I. világháborús emlékművet. Tavaly év végén érkezett a jó hír, miszerint az egészségház belső felújítására 26 millió forint támogatást nyert az önkormányzat. Idén is sok feladat vár ránk. Mindehhez jó egészséget, közösségi összefogást, építő mindennapokat kívánok Orgovány lakosságának is.

Dr. Fang Simon gyógyszerész (Kunszentmiklós):

– Decemberben új elemmel bővült a digitális egészségügyi szolgáltatások köre: a gyógyszertárakban bevezették az e-receptet. Mindezt komoly fejlesztés előzte ezt meg, egyben új lehetőségeket nyitott a betegek számára az egészségügyi ellátásaik követésére. Idei feladatunk, hogy a rendszer stabil működtetésével tovább növeljük a betegek egészségtudatosságát, egészségértését. A patikákban a gyógyszerészi tájékoztatásra továbbra is szükség van, felértékelődnek a személyes kapcsolatok. Mindenkit arra biztatok, merjen kérdezni gyógyszerészétől! A kolléga a legjobb tudása szerint fog válaszolni. Erre szolgál például a gyógyszerészi gondozás, a konzultáció az érdeklődő betegekkel. A megyei gyógyszerészi kamara elnökeként is a jó kapcsolatok erősítésén kívánok dolgozni ebben az évben.

Szűcs Rita adminisztrátor (Kerekegyháza):

– Hiszem, hogy az előző évben elindult pozitív változás folytatódik, és egyre több háziasszony felismeri a „szemétmentesség” pozitív hatását a saját környezetére. Jómagam folytatom, amit 2017-ben elkezdtem: igyekszem minimálisra csökkenteni a háztartásomba feleslegesen befurakodó hulladék mennyiségét. Szerencsés vagyok, a családom együttműködő, elfogadja a hulladékcsökkentési ötleteimet. Férjem, lányaim (19 és 16 évesek), de még az anyukám is partnerek ebben. Életünk része, hogy keressük az alternatív, környezettudatos, és minél kevesebb hulladékkal járó megoldásokat. Ilyenek például: a tízórais textilzacskó, az elmosható kulacs, a vászon bevásárlótáskák használata, a papírtörlők elhagyása. Ennek jegyében kívánok mindenkinek örömteli, egészségben gazdag hulladékcsökkentési évet!

Rimóczi László édesszobrász, grillázsguru (Lajosmizse):

– Nekem az egészség a legfontosabb, e nélkül a terveimet sem tudnám megvalósítani.

Bízom benne, hogy az idei év is sok kihívást tartogat számomra. Idén is készítek majd nagyobb volumenű grillázsmunkákat, amelyek méretben, anyagmennyiségében is felülmúlják az eddigieket. Tervezek és kreálok majd vőlegénytortákat az ifjú párok örömére. Fontos célkitűzésem marad a hagyományőrzés, amely a grillázskészítés alázatából ered. Ugyancsak igyekszem ösztönözni a fiatalokat a szakma irányába. Várom a csokoládéfesztiválokat, ahol a grillázstermékek mellett a kézműves csokoládé-különlegességeimet is bemutathatom. Készülök az általam rendezett lajosmizsei eseményekre: a májusi Grillázs Majálisra, az októberi Csokoládé Fesztiválra. Izgalommal, lelkesen vetem bele magam a 2018-as esztendőbe!

Szanyi Ferenc református lelkipásztor (Apostag):

– Öt éve szolgálok az Apostagi Református Egyházközségben és a hozzá tartozó Dunaegyházi Szórványban. Mit várok a 2018-as évtől? Lelkipásztorként elsősorban azt, hogy gondot tudjak viselni a rám bízott nyájra, legjobb tehetségem és erőm szerint, ahogy Pál apostol buzdítja is az efézusi véneket: „Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra.” (Apostolok Cselekedetei 20,28). Decemberben új presbitériumot választott az egyházközség. Velük közösen, együtt látjuk el ezt a feladatot az új esztendőben. Szeretnénk minden döntésünkkel, tettünkkel embertársaink javára tenni a gyülekezetben, a községben, és ezáltal Isten dicsőségét hirdetni. Közös nagy álmunk és tervünk, hogy végre megújulhasson a 212 éves templomunk, és a közel 150 éves gyülekezeti házunk.

Dobos Zoltánné Csontos Edina megbízott óvodavezető (Dunavecse):

– Az elmúlt év második fele rendkívül mozgalmas volt: elkészült az óvodánk városközpontban lévő épületének rekonstrukciója. A beruházással párhuzamosan mindkét óvodánkban új eszközökre cseréltük a régi udvari játékokat. Idén folytatódik a munka. Januártól több település részvételével indul konzorciumi pályázat, ennek keretében készség- és mozgásfejlesztő eszközöket kap az óvodánk. A pályázat lehetőséget biztosít családi napok és sok más színes program megszervezésére is. A fejlesztőeszközök beszerzése kiemelt jelentőséggel bír intézményünk számá­ra, mivel a 136 növendékünk közül több mint 70 gyermek különleges bánásmódot igényel. Ebben az évben az „okosító tornára” járók száma is megduplázódhat, amihez a dunavecsei egészségfejlesztési iroda nyújt számunkra segítséget.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában