Árvíz

2024.06.11. 13:16

Folytatódik a védekezés a Rábán és a Dunán

Több száz vízügyes figyeli a nap 24 órájában a gátak állapotát – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) kedden, nem sokkal dél után az MTI-vel.

MW

A drónnal készült képen a Duna által elárasztott, ártérben fekvő üdülőnegyed a Győr-Moson-Sopron vármegyei Vének település határában 2024. június 6-án

Forrás: MTI

Fotó: Krizsán Csaba

Azt írták, a dunai árhullám tetőzése Bajánál jár, ugyanakkor a fővárosban még marad a tartósan magas vízszint. A Rába hétfőn tetőzött Körmendnél, a Pinkára érkezett vízmennyiség pedig meghaladta az átlagosan kétszáz évente előforduló maximális vízhozam értékét. A vízügy továbbra is 24 órás szolgálatot lát el a védvonalakon és szakmailag irányítja a munkában segédkező civileket és társszerveket.

A Duna vízgyűjtő időjárását még mindig egy hullámzó frontrendszer határozza meg, amely miatt a Rábára és mellékfolyóira, elsősorban a Strém és a Pinka vízfolyásokra a hétvégén rendkívüli mennyiségű csapadék zúdult. A legfrissebb előrejelzés szerint a következő napokban a Dráva-Mura, illetve a Tisza vízrendszerében ugyan még esős marad az időjárás, de a Rába vízgyűjtőjén már szárazabbra fordul az idő – ismertette az OVF.

A Duna Budapesten a szombati tetőzés óta 26 centimétert apadt, jelenleg 622 centiméteres vízállást mérnek, akárcsak hétfőn. Ez is mutatja, hogy a lassan levonuló ár miatt a víz szintje tartósan magasan marad a fővárosban – mutattak rá a közleményben.

A tájékoztatás szerint a tetőzés jelenleg Baja térségében jár (a másodfok szintjét megközelítő vízállás mellett), és a nap végére várhatóan Mohácsot is eléri. Az elnyúló tetőzést a teljes hazai szakaszon továbbra is lassan apadó, helyenként stagnáló vízjárás követi, ezért Nagybajcsnál tartósan a másodfok, másutt az első fok szintje körüli vízállásokra lehet számítani.

A Rába vízgyűjtőjén lehullott tetemes mennyiségű csapadék következtében igen jelentős árhullámok alakultak ki a folyón és mellékfolyóin. A Pinkán Felsőcsatárnál 508 centiméterrel, a korábbi legmagasabb vízállást 102 centiméterrel meghaladóan tetőzött az árhullám, az érkezett vízmennyiség meghaladta az átlagosan kétszáz évente előforduló maximális vízhozam értékét – tudatta a főigazgatóság.

A Rába hétfő este Körmendnél a harmadfok szintjét meghaladóan, 477 centiméteres vízállással tetőzött, de az esőzések miatt lassú apadásra lehet számítani. A folyó alsóbb szakaszain a harmadfok körül várható a tetőzés a hét folyamán, Győrnél pedig – elsősorban a Duna hatására – a következő néhány napban az első fok szintje körüli vízállások valószínűsíthetőek – helyezte kilátásba az OVF.

Kitértek arra is, hogy a Murán kialakuló árhullám Letenyénél várhatóan a másodfok szintje körül tetőzik, míg a Dráván az első fok szintjét meghaladó vízállásokra lehet számítani a következő időszakban.

A Tarnán a vízgyűjtőt érintő eddigi, illetve a kedden várható eső újabb árhullámokat indíthat el, ezért Tarnaörsnél valószínűleg újra az első fok szintje fölé emelkedik a vízállás. A Sajón a másodfokot megközelítő vízszintre van kilátás – olvasható a közleményben.

A BVOP is segíti a védekezést Körmendnél

A büntetés-végrehajtási szervezet is segít az árvízi védekezésben Körmendnél, a Vas vármegyei területi védelmi bizottság kérésére negyven dolgozójuk homokzsákokkal erősíti a gátat – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) az MTI-vel kedden.

Makula György ezredes, a kommunikációs főosztály vezetője elmondta: a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet, a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön, továbbá a Veszprém, a Győr-Moson-Sopron és a Zala vármegyei büntetés-végrehajtási intézet állományába tartozó bv-s dolgozók hétfő óta Körmenden segítik a védekezést.

A büntetés-végrehajtás dolgozói a Büdös-ároknál kialakított deponálónál kezdték a munkát: homokzsákokat töltöttek, majd pakoltak teherautókra – tette hozzá.

Elmondta azt is, a büntetés-végrehajtás emellett a vármegyei kormányhivatal árvízi védekezésre jelentkező munkatársainak szállításával segít.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában