Bíróság

2024.01.12. 11:53

Kecskeméten fogták el a korrupt politikust, aki áruba bocsátotta elnöki beosztását

A korábbi jogerős büntetése hatálya alatt korrupciós bűncselekményeket megvalósító terhelttel szemben az elsőfokú ítélet súlyosítását kezdeményezte az ügyészség az Országos Roma Önkormányzat (ÖRO) 2019 és 2023 közötti elnökével szemben – közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség. 

Tapodi Kálmán

Fotó: shutterstock.com / illusztráció

Azt írták, hogy az 54 éves férfival szemben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség 2023 februárjában emelt vádat kétrendbeli vezető beosztású, hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt. A Fővárosi Törvényszék 2023. november 29-én kihirdetett elsőfokú ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki korrupciós bűncselekményekben, és halmazati büntetésül négy év börtönre és 260 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

A. Jánost 2019-ben választották az Országos Roma Önkormányzat elnökévé. 2022 tavaszán elhatározta, hogy tisztségéről lemondana, azonban elnöki beosztását áruba bocsátotta. 2022 augusztusának elején az ORÖ budapesti székházában a nemzetiségi önkormányzat taggyűlésének egyik tagját azzal az ajánlattal kereste meg, hogy amennyiben fizet neki 30 millió forintot, elnöki tisztségéről lemond, és elősegíti, hogy képviselőtársát válasszák meg utódjául. A nemzetiségi képviselő a vádlott ajánlatát elutasította.

A vádlott azonban nem tett le korrupciós szándékáról, ezért 2022. augusztus 11-én egy másik közgyűlési tagot is megkeresett, és neki is felajánlotta, hogy a már említett összeg ellenében lemond az elnöki tisztéről, és segítséget nyújt abban, hogy új elnökké válasszák képviselőtársát. A vádlott ajánlatát a nemzetiségi képviselőtársa látszólag elfogadta, majd értesítette a nyomozó ügyészséget; a vádlottat végül 2022. augusztus 31-én Kecskeméten a pénz egy részének átvétele közben fogták el.

A közlemény szerint az elsőfokú ítélet ellen az ügyész magasabb tartamú szabadságvesztés, felemelt összegű pénzbüntetés és hosszabb időtartamú mellékbüntetés kiszabásáért fellebbezett, míg a vádlott és védője enyhítés céljából fellebbeztek – áll a közleményben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában