Vádemelés

2023.05.03. 09:12

Kétszer is hasba szúrta anyósa élettársát egy férfi Félegyházán

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki Kiskunfélegyházán, fényes nappal, ittas állapotban összeverekedett anyósa élettársával, akit a dulakodás során egy zsebkéssel kétszer hasba szúrt.

baon.hu

Forrás: shutterstock.com / illusztráció

A vádirat szerint 2022. február 25. napján a kora délutáni órákban a fiatalabb vádlott – az ügy elsőrendű vádlottja – anyósa élettársával – az ügy másodrendű vádlottjával –Kiskunfélegyházán sétáltak. Az ittas férfiak az út során ismeretlen okból összevitatkoztak és előbb csak lökdösni kezdték egymást, majd a fiatalabb vádlott ököllel meg is ütötte társát, aki ettől elesett – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.

Az elsőrendű vádlott ezt követően felsegítette társát, azonban a dulakodást tovább folytatták. Ennek során a másodrendű vádlott elővette 11,5 cm pengehosszúságú zsebkését és azzal több kaszáló-, illetve szúró mozdulatot tett társa irányába, aki megpróbált kihátrálni a szúrások elől, egyszer azonban a bal kezét elérte a kés, amitől könnyű sérüléseket szenvedett. 

Ezután a fiatalabb vádlott felkapott egy faágat és azzal többször ráütött a másodrendű vádlott kezére, aki ettől a kést elejtette. Azt elsőrendű vádlott gyorsan felkapta a kést és kétszer hasba szúrta társát, majd elment a helyszínről. 

A megszúrt férfi a szúrások következtében közvetett életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a fiatalabb férfit életveszélyt okozó testi sértés miatt, míg társát felfegyverkezve elkövetett garázdasággal vádolja és ezért velük szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A férfiak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Fotó a helyszínről
Forrás: ugyeszseg.hu

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában