Vádemelés

2023.03.09. 08:08

Lefejelte, ököllel megütötte és kirabolta vendégét egy különös visszaeső kecskeméti férfi

Rablás miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy különös visszaeső férfival szemben, aki a házibulijában az egyik vendéget lefejelte, ököllel megütötte, majd a mobiltelefonját és a pénzét elvette, végül pedig egyszerűen kilökte a lakásból.

baon.hu

Fotó: shutterstock.com / illusztráció

Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, egy kecskeméti férfi 2021 augusztusában kecskeméti albérletében házibulit tartott. Ide a hajnali órákban érkezett vendégként a román állampolgárságú sértett. A vádlott meglátta, hogy a sértettnek új mobiltelefonja van, ezért folyamatosan kérdezgette tőle, hogy van-e nála pénz – derül ki a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közleményéből.

A vendég tagadta, hogy lenne pénze és megpróbálta elhagyni a lakást, házigazdája ezt nem hagyta annyiban, karjánál fogva megragadta őt, majd lefejelte és ököllel, nagy erővel, többször meg is ütötte a vendéget, aki ettől a szobában lévő ágynak esett, rövid időre még eszméletét is elvesztette.

A házigazda az éppen csak feltápászkodó férfitól elvette a 100 ezer forint értékű mobiltelefonját, majd a zsebeit is átkutatta, abból kivette a pénztárcáját és az abban lévő pénzt eltette, az üres pénztárcát pedig az okmányokkal együtt visszaadta a sértettnek, akit ezt követően nemes egyszerűséggel kilökött a lakásból.

A férfi 2022 januárjában kétszer is másik autóra kiadott rendszámmal vezette az autóját Kecskeméten, emiatt a tettéért is felelnie kell.

A férfi büntetett előéletű, a rablás elkövetését megelőzően hét hónappal szabadult korábbi börtönbüntetéséből, így jelen eljárásban már különös visszaesőként áll bíróság elé.

Az ügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő férfit rablással és két rendbeli egyedi azonosítójellel visszaélés bűntettével vádolja, ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza.

A férfi bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában