Kecskemét

2022.01.10. 08:38

Több mint négyezer kecskerákot akart Olaszországba csempészni két román férfi

Természetkárosítás bűntette miatt vádat emelt a kecskeméti ügyészség két román férfi ellen, akik tavaly szeptemberben több mint négyezer kecskerákot akartak engedély nélkül átcsempészni az országon, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) járőrei Kecskemét közelében elfogták őket.

Hraskó István

Fotó: shutterstock.com/illusztráció

Dr. Schmidt Gábor, a megyei főügyészség szóvivője elmondta: az egyik férfi egy romániai fuvarozó cégnél sofőrként dolgozik, társa nem a cég alkalmazottja, de a sofőr megkérte, hogy kísérje el a következő külföldi útjára.

A vádlottak a cég teherautóját felváltva vezették és 2021 szeptemberében Romániában pakolták fel a szállítandó árut. A pakolásnál mindketten jelen voltak és látták, hogy a rakomány élő állat: kagyló és kecskerák. A sofőr a fuvarokmányokon nem tüntette fel az áru nevét, csak az induló és a célállomást, valamint a rakomány tömegét.

A rákokat az olaszországi Nápolyba akarták szállítani és tavaly szeptember 22-én reggel léptek be Magyarország területére. Kora délután azonban a NAV Bevetési Igazgatóság járőrei Kecskemét közelében, az M5-ös autópályán lévő tengelysúlymérő állomásnál megállították a járművet. 

Az ellenőrzés során a raktérből előkerült több mint négyezer példány kecskerák, ami Magyarországon védett állatnak minősül, egy egyed természetvédelmi értéke 50 ezer forint. Az állatok Magyarországra történő beszállításához és az országon történő átszállításhoz természetvédelmi hatósági engedély szükséges. Ilyen engedélye sem a fuvarozó cégnek, sem a vádlottaknak nem volt.

A több mint 213 millió forint értékű rákokat a járőrök lefoglalták és átadták a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága munkatársainak, akik azokat az élőhelyüknek megfelelő folyóvizekbe engedték.

A büntetlen előéletű vádlottakat az ügyészség természetkárosítás bűntettével vádolja és felfüggesztett börtön kiszabását indítványozta velük szemben. A vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában