Bács-Kiskun

2021.04.09. 08:49

Írországban és Magyarországon is kimondta a boldogító igent

A Kecskeméti Járási Ügyészség kettős házasság bűntette miatt egy évre felfüggesztette az eljárást egy nővel szemben, aki 2015-ben Írországban megházasodott, majd a korábbi frigy felbontása nélkül 2018-ban újból házasodott egy Kecskemét környéki községben.

baon.hu

Forrás: Shutterstock

Fotó: Illusztráció

Az ügyészség határozata szerint a gyanúsított 2015 szeptemberében Írországban házasságot kötött egy pakisztáni állampolgárságú férfivel. Egy évvel később azonban megszűnt közöttük az életközösség és a nő visszaköltözött Magyarországra. A házasságot viszont nem bontották fel és a nő nem anyakönyveztette itthon a külföldi házasságkötést.

Az írországi férj jogi képviselőjének a kérelmére 2021 januárjában Magyarországon is anyakönyvezték az írországi frigyet. Ennek során derült ki, hogy

a nő a korábbi házasság felbontása nélkül 2018 júliusában egy Kecskemét környéki községben házasságot kötött egy magyar férfivel.

A Büntető Törvénykönyv szerint a kettős házasság bűntettét követi el, aki a házasságának a fennállása alatt újabb házasságot köt. A törvény ezt a bűncselekményt három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség közleményéből kiderül: a büntetőeljárási törvény szerint az ügyészség próbaidőre felfüggesztheti az eljárást, ha attól a bűncselekmény jellegére, az elkövetés módjára és a gyanúsított személyére figyelemmel a gyanúsított magatartásának kedvező változása várható. Feltétel az is, hogy az elkövetett bűncselekmény büntetési tétele háromévi, illetve ötévi szabadságvesztésnél ne legyen súlyosabb.

Mivel a büntetlen előéletű gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését, elegendő vele szemben az eljárás egy évre történő felfüggesztése.

Ha ez a próbaidő eredményesen eltelik, az ügyész megszünteti az eljárást.

A korábbi frigy fennállása alatt kötött házasság érvénytelen, ezért az ügyészség keresetet is benyújtott az illetékes bírósághoz a 2018. júliusi házasságkötés érvénytelenségének a megállapítása érdekében.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában