2021.03.08. 08:54
Kétszer is férjhez ment a fiatal kecskeméti nő
A kecskeméti nyomozók vádemelést javasolnak egy fiatal nő ellen, aki két férfivel is összeházasodott.
A nyomozás adatai szerint a magyar állampolgárságú nő hat évvel ezelőtt Írországban házasságra lépett egy pakisztáni férfival. Az akkor alig 21 éves lány ezután egyedül visszajött Magyarországra.
A fiatalasszony három évvel később egy magyar férfinek is igent mondott, akivel egy Bács-Kiskun megyei településen hivatalosan is összekötötte az életét.
Az első hitves jogi képviselője azonban 2020 novemberében a házasság magyarországi anyakönyvezése iránt kérelmet terjesztett elő. Indokolása szerint azért, hogy a bejegyzést követően megindulhasson a törvényes bontóper. Az illetékes hatóság ekkor bukkant arra az információra, mely szerint a nő újra férjhez ment anélkül, hogy az első frigyet bárki felbontotta volna.
A nyomozók az asszonyt, akinek a jelenlegi adatok szerint két férje is van, kettős házasság bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. Ügyében a vizsgálat befejeződött, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségre.