vádemelés

2021.03.16. 09:05

Bottal támadt a halőrökre a tetten ért halasi horgász

Vádat emeltek egy kiskunhalasi férfi ellen, aki tavaly novemberben engedély nélkül horgászott a halasi Sóstó lezárt részén, és mikor a halőrök tetten érték, fakaróval a kezében azzal fenyegetőzött, hogy szétveri a fejüket.

Hraskó István

Forrás: shutterstock

Fotó: Shutterstock

Dr. Négyessyné dr. Bodó Marianna, a megyei főügyészség helyettes szóvivője elmondta: a kiskunhalasi férfi tavaly november 2-án éjjel Kiskunhalason, a Sóstó lezárt partszakaszán engedély nélkül horgászott, amikor az egyenruhás halászati őrök tetten érték. Intézkedni akartak az orvhalásszal szemben, ő azonban elfutott. Rövid keresés után utolérték, ám a rapsic időközben magához vett egy 70 centiméter hosszú fakarót és azzal próbálta meg magától távol tartani az őt igazoltatni akaró halőröket.

A fakaróval hadonászva megakadályozta az egyenruhások közeledését, és azzal fenyegette meg őket, hogy szétveri a fejüket. Az sem tartotta vissza az ellenállástól, hogy a halőrök kilátásba helyezték a rendőrség értesítését. A vádlott a karót a halőröknek szegezve továbbra is idegesen fenyegetőzött, majd végül sikerült elmenekülnie. Mobiltelefonja azonban kiesett a zsebéből, azt pedig a kiskunhalasi rendőrök megtalálták, végül a vádlottat gyorsan elkapták.

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség az orvhalászt közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolja és vele szemben tárgyalás mellőzésével felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A szabadlábon lévő vádlott ügyében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

Borítóképünk illusztráció.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában