tanácsadás

2020.08.03. 15:21

Szalkszentmártonban is házhoz mentek a rendőrök

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság illetékességi területéhez tartozó településen az egyenruhások többek között vagyonvédelmi tanácsokkal látták el az érdeklődőket.

baon.hu

Forrás: police.hu

Következő állomásához érkezett Bács-Kiskun megyében a népszerű „Házhoz megyünk” program. A rendőrök 2020. július 31-én délelőtt Szalkszentmártonba látogattak el. Az egyenruhások a rendezvényt a heti piaci napra időzítették, amely nagyban megkönnyítette a helyiekkel a kapcsolatfelvételt.

A falu lakosai vagyonvédelmi és áldozatvédelmi tanácsokat kaptak, illetve a fiatalabbak internetbiztonság, drogprevenció témákban bővíthették tudásukat közvetlen beszélgetés formájában.

A délelőtt folyamán lehetőség nyílt a Bike Safe rendszeren keresztül a kerékpárok regisztrációjára is. Gyimesi László r. őrnagy és Bertók Rita r. főhadnagy segítette a kétkerekűvel érkezőket abban, hogy közlekedési eszközüket az országos adatbázisban rögzítsék. A program sikerességét jelzi, hogy közel húszan éltek a regisztráció lehetőségével.

A minden korosztályt megmozgató rendezvényen a rendőrség mellett partnerként vett részt a helyi önkormányzat és a tűzoltóság, a járási családsegítő szolgálat, továbbá az Aegon Biztosító szakembere.

Fotó: police.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában