Egy Irsai Olivér és egy generosa lett Kecskemét Város Bora

Alföldi kenyér, szőlő és bor, „A Kárpát-medence kincsei” címmel rendeztek konferenciával egybekötött termékbemutatót csütörtökön Katonatelepen. A rendezvényt megtisztelte Nyitrainé dr. Sárdy Diána egyetemi tanár, dr. Sztacho-Pekáry István alpolgármester, dr. Mák Kornél, a megyei önkormányzat alelnöke, akik Kocsis Pállal, a Mathiász János Borlovagrend nagymesterével együtt köszöntötték a résztvevőket.

A program keretében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szőlészeti és Borászati Intézetében a Kecskemét Város és Környéke Termelői Borverseny elismeréseit is átadták, illetve bemutatták Kecskemét Város Borát is. Pontosabban két borát, mivel a zsűri tagjai nem tudtak dönteni a verseny után arról, melyik nevezett minta nyerje el idén a címet. Ezúttal a Damax Kft. Irsai Olivér, illetve a borászati kutatóintézet generosa borának készítői kapták a megtiszteltető elismerést.

A dolog érdekessége abban rejlik, hogy mindkét bor olyan szőlőhöz kapcsolódik, amely kecskeméti. Kocsis Pál kecskeméti szőlőnemesítő az atyja az Irsai Olivérnek, amelyből az egyik győztes ital készült. A generosa esetében, bár Bíró Károly 1951-ben az ezerjó és a piros tramini fajták keresztezésével állította elő a Móri borvidéken, az állami elismertetésében és egyéb szakmai kutatások tekintetében a kecskeméti dr. Hajdú Edit, a borászai kutató szakembere végzett hatalmas munkát. A szőlő 2004-ben kapott állami elismerést idehaza.

Szili Gábor a borlovagrend képviseletében elmondta: a kistérségi versenyre 17 termelőtől 61 minta érkezett, amelyeket két bizottság értékelt. Ezek közül 13 bort minősítettek a Kecskemét Város Boráért folytatott versenyben. Végül kettő maradt „talpon”, amelyek közül a zsűri nem tudott dönteni.

A díjátadás után Kővágó Róbert kecskeméti kutató és Nyitrainé dr. Sárdy Diána a generosa sajátosságairól tartott előadásokat. Dr. Németh Krisztina, a kecskeméti kutató intézet munkatársa a XIX. századi szőlőhegyek látképe címmel kérte a hallgatóság figyelmét. Felvázolta az ezeréves magyar szőlőtermesztés és borkészítés történetét. Hangsúlyozta, hogy a Dunántúlon a római és kelta, míg például az északi térségben az olasz és vallon tradíciók hatásai lelhetőek fel. Az Alföldön a török idején is megmaradt a szőlőtermesztés és a borkultúra, mert jó bevételt jelentett a pogányoknak az ital értékesítéséből származó adó. A bor előállítást támogatta Ferenc császár, aki megtiltotta 1804-ben a külhoni borimportot a császári udvarban. Ugyanakkor úgy tartotta, hogy a bor feltüzeli a „rebellis” magyarokat, ezzel szemben a sör álmosítja az alattvalókat. Így támogatta Magyarországon a sör főzését. A kutató elmondta, hogy 1896-ban, az akkori 18 borvidéken 60 fajta szőlőt vettek lajstromba. Szólt a filoxéra-járványról, amely a növény nagy részét elpusztította, kivéve az alföldi ültetvényeket.

Szűcsné dr. Varga Gabriella, a kutató intézet munkatársa, aki a Múltat idéző szőlőfajták nyomában címmel tartott előadás. Hangsúlyozta, a hazai szőlőtermesztés hatalmas gazdasági jelentőséggel bírt, 1873-ban 385 ezer hektáron (622 ezer hold) szüreteltek. Egy korabeli cikk alapján a legjobb szőlőből 21 fokos must készült. Az Alföldön ekkor már 122 ezer holdon szőlőztek a termelők. A gyümölcs 58,4 százalékából fehér, 24,8 százalékából siller, míg 16,8 százalékából vörösbor készült.